Dtum
Login with Facebookk
1919 | Március

Debrecen város birkózóbajnoksága

Debrecen város birkózóbajnokságát mult vasárnap rendezte a Debreceni Torna Egylet.
A versenyt óriási érdeklődés előzte meg, annál is inkább, mert a rendező egyesület birkózóin kívül a Testvériség, Vasas, MTK, BAK, Munkás Testedző Egyesület és Diósgyőr legjobb versenyzői is leadták nevezésüket.

A versenynek eredetileg a Bika-szálló nagytermében kellett volna lefolynia, de az utolsó percben akadályok gördültek a helyiség megszerzése elé és így a versenyt a református gimnázium tornatermében bonyolították le. Az előkelő közönség, amelynek sorában ott láttuk Handler kormánybiztost is, alig fért el a nézők elhelyezése szempontjából egyébként alkalmatlan helyiségben.

A verseny részletes eredménye:
Pehelysuly. Bajnok: Pongrácz József (BAK), 2. Magyar Ármin (MTE) 3. Tauszig Henrik (MTE) Az elődöntőben összekerült Pongrácz Tausziggal, 30 percen át döntetlenül mérkőzött, majd Pongrácz győzött pontozással. A döntőben Pongrácz Magyar felett 43 percnyi erős küzdelem után győz. Indultak még: Flosmik, Zolyka, Klotán, Paulovits, Székely, Szomorjai és Kros.

Könnyüsuly. Bajnok: Breznotics Miklós (MTK). 2. Vida Sándor (MTE) 3. Jedlicska István (Testvériség). A döntőben 25 percnyi küzdelem után Breznotics győz. Az első percekben Vida volt fölényben, de Breznotics tulerejének segítségével le tudta győzni a jobb technikáju Vidát. Ebben a sulycsoportban egyébként szabályellenesen állítottak össze egyes párokat, amiért a szövetség képviselőjét terheli felelősség. A szabályok értelmében Reptik (Vasas) a 3-ik helyezett. Összesen 10-en indultak.

Közép A. suly. Bajnok: Ruzitska Gyula (BAK) 2. Süle Lajos (MTE) 3. Rothmann Arnold (DTE). Indult még Kaukes és Bagossy, Ruzitska nagy fölénnyel győzi le ellenfeleit.

Közép B suly. Bajnok: Ullián László (Testvériség) 2. Sugár József (MTK) 3. Jankó István (Testvériség) Ullián gyors és biztos győzelme meglepetés volt. Indult még: Murinyi (DTE).

Nehézsuly. Bajnok: Szelki Ottó (Vasas) 2. Udvaros István (Testvériség) 3. Valkovits Pál (DTE) Szelki könnyen győzi le ellenfeleit.

A verseny befejeztével a Bika-szállóban bankett volt, amelyen dr. Pethő Pál kormánybiztos-helyettes, az egykori sulyemelő bajnok szép beszéd kíséretében osztotta ki a tiszteletdíjakat és érmeket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Breznotics Miklós birkózó Szelki Ottó birkózó (Vasas) Ruzicska Gyula
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98