Dtum
Login with Facebookk
1919 | November

Az antant elismeri a Huszár-kormányt

Budapest, november 23.
(A Hétfői Napló tudósítójától.)

Hosszu és fáradságos munka után a magyar politikai pártok pártszenvedélyén felül buzgó nemes hazaszeretet győzelmével szombaton este létrejött a megegyezés és Huszár Károly dezignált miniszterelnök megalakíthatta kormányát. Már nem reménytelennek látszó politikai életünkben az utolsó perc végső pillanatában győzött a magyar erény, a hazának, jövőnknek szeretete, amelynek oltárán – szegezzük le – minden párt meghozta a maga áldozatát. Csak így, csak az áldozatkészségnek ezzel a mértékével tudták megvalósítani a pártok az antant óhaját, - amelytől pedig most jövőnk függ – a koncentrációs kabinet létrehozását.

Huszár Károly Clerknél
Huszár Károly dezignált miniszterelnök, miután szombaton este a kabinet listáját a pártok közös megállapodással összeállították, vasárnap reggel tíz órakor megjelent Sir Georg Clerknél. A miniszterelnök körülbelül háromnegyed óra hosszat volt az antant meghatalmazottjánál. Referált neki az utolsó tanácskozásokról, a pártok végső megállapodásáról és elébe terjesztette az összeállított miniszteri listát.


Sir Georg Clerk örömmel vette tudomásul a pártoknak ezt az óhajtott megegyezését és kijelentette, hogy Huszár Károly miniszterelnöksége ellen és az elébe terjesztett kormány névsor ellen semmi kifogása nincs, az ántánt elismerését ez a kormány meg fogja kapni.


Huszár Károly hétfőn délelőtt ismét felkeresi Sir Georg Clerket, hogy megkapja tőle – minden valószinűség szerint – írásban is azt a nyilatkozatot amelylyet az ántánt a Huszár-kormányt elismeri.
Huszár ezzel a nyilatkozatával ma délelőtt felkeresi Friedrichet s ha lehet még a déli órákban összeül a régi minisztertanács, amelynek kezébe Huszár leteszi az esküt. Utána az uj kormány tagjai esküsznek és az esküt Huszár kezébe teszik le.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Kardbajnokság Prágában Kardbajnokság Prágában
Óriási diadala volt Prágában a magyar pengének. Öt magyar vivó indult...
Mérkőzések Mérkőzések
A Pozsonyi Vándordíj első fordulójának sorsa is eldőlt s mult...
Az uj német kormány ismét engedélyezi Hitler rohamcsapatait Az uj német kormány ismét engedélyezi Hitler rohamcsapatait
A Papen-kormány első intézkedése az lesz, hogy fölfüggeszti a...
A sonkamalacok hizlalása A sonkamalacok hizlalása
Az angol kocák ivadékait nem másfél éves korukban és arasznyi...
Botrányba fulladt és félbeszakadt az osztrák-olasz mérkőzés Botrányba fulladt és félbeszakadt az osztrák-olasz mérkőzés
A bécsi stadionban 50.000 főnyi közönség előtt került lejátszásra az...
Párbaj a kutya farka miatt Párbaj a kutya farka miatt
Mecklenburgban két úr, dr. Czorny és dr. Sieben párbajt vivtak...
Döntetlenül végződött a Magyar Kupa döntője Döntetlenül végződött a Magyar Kupa döntője
Nagyszerű labdarúgó idő, hatalmas tömeg, remek küzdelem. Ez adta a...
A MUE hölgyversenye A MUE hölgyversenye
Igen szép látogatottság mellett folyt le a MUE hölgyversenye. Az...
Osztrák – magyar hokkimérkőzések Osztrák – magyar hokkimérkőzések
A magyar válogatott hokkicsapat első osztrák-magyar mérkőzése tisztes...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98