Dtum
Login with Facebookk
1919 | Szeptember

1 km-es kerékpárverseny

A Magyar Kerékpáros szövetség 1 km-es bajnoka: Uhareczky Ferenc (VilKK). A 25 km-es motorvezetés bajnoka: Vass Elemér (MTK)

Mint előrelátható volt, az egy kilométeres bajnokságot idei legnagyobb sprinterünk Uhareczky nyerte meg. Elért eredményeit s bajnokság minden egyes részletét már ismertettük, most a végspurtjáról óhajtunk egyet mást megjegyezni. Uhareczky, bár versenytársai felett határozott fölényben van, mégsem mondható igazi sprinternek.

Nincs meg benne a sprintereket jellemző gyors kezdés. Végspurtját állandóan az utolsóelőtti egyenesben kezdi, kb. 350 m-rel a cél előtt. Fokozatosan erősebb tempót vesz, úgyanannyira, hogy az egyenesben még újítani is képes. Itt már teljes erejével küzd s a nagy erőlködés közben bizony gyakran nem a legegyenesebb utat választja.

Úgy az első, mint a hátsó kerekét rángatja s általában sok fölösleges mozgást végez, mai a sima, nyugodt előrehaladás rovására írandó. Uhareczky főleg az erejével győz ellenfelein. Az utolsó 200 m-t 15 mp. alatt teszi meg s ez az időeredmény a legjobb sprintertől elég gyenge teljesítmény. Annál értékesebb azonban a rossz pályán 500 m-re elért 37 mp-es rekordja, melyet nem egyhamar fognak megjavítani.

Uhareczky állandóan trenírozik s javuló eredményei mutatják, hogy még nincs fejlődése tetőfokán. Ha jó kezekbe jut, még sokat javulhat s a rekordokat egymásután megdöntheti. Ha a kezdéshez szükséges gyorsaságot is megtanulja, még nemzetközi viszonylatban is előkelő szerepet tölthet be.

Első ízben írta ki ezúttal 25 km-re a bajnokságot a MKpSz. Ezideig tudvalevőleg 100 km volt e verseny távja. Az idén azért változtatott a távon a Szövetség, mert a rossz gumik miatt talán egy versenyző sem volna képes a 100 km-t bar accident végigkerekezni.

 

Bajnok többszörös bajnokunk s rekorderünk Vass Elemér (MTK) lett, Vass Antalnak testvérbátyja, ki 1908 óta katonáskodása miatt nem versenyzett. Akkoriban úgy rövid, mint hosszútávra a legjobbak közé tartozott. Az egy- és tíz kilométeres bajnokságban második, a kismotorok utáni versenyzésben pedig majdnem mindig első lett.

Idén a sprintversenyekben is megpróbálkozott, de rugékonyságából sokat vesztve, pár vereség után e versenyeknek búcsút mondott. Majd motort szerzett s nagy kedvvel és szorgalommal hosszútávra kezdett trenírozni. Buzgalmát siker koronázta s mint a legjobb, tényleg megérdemelt bajnoksághoz jutott.

Tréningben állandóan rekordon belül megy s ha motorja a versenyekben fel nem mondja a szolgálatot, úgy feltétlen rekordjavításban lesz részünk. Kíváncsian várjuk legközelebbi szereplését, mert ellenfelei leveretésüket nem ismerik el reálisnak s mindenképpen a revánsot óhajtják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Képek az 1 km-es bajnokságról Az 1 km-es kerékpárverseny Vass Elemér a 25 km-es motorvezetéses bajnokság győztese Mandel Menyhért Magyarország legöregebb kerékpárversenyzője. Jelenleg 65 éves
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98