Dtum
Login with Facebookk
1920 | Április

Volt tuszok a gyüjtőfogházban-József Ferenc főherceg és egykori fogolytársai meglátogatták börtönüket

Azok a politikai tuszok, akik a proletárdiktatura idején a kommunisták fogságába kerültek, vasárnap délelőtt egybegyültek a gyüjtőfogházban, ahol egy hálaadó istentiszteleten jelentek meg.

 

A tuszok nagyobbrésze délelőtt 10 órakor a Rókus-kórháztól egy külön villamoson indult ki a gyüjtőfogházba. Számosan kocsin és autón mentek a hálaadó istentiszteletre, a mely délelőtt 11 órakor kezdődött.

 

Amint a villamos a gyüjtőfogházhoz érkezett és a volt tuszok és feleségeik kiszálltak, a fogház bejáratánál a börtönőrök és a gyüjtőben szolgálatban levő katonai különitmény tisztelgő sora fogadta őket.

 

A fogház kapujában Uray László fogházigazgató, Biró Lajos helyettes igazgató, Paltek Brunó fogházi lelkész és azok a tisztviselők és fogházőrök, akik a diktatura idején teljesitettek szolgálatot, külön csoportban várták az érkezőket.

A volt tuszok kedélyesen üdvözölték régi börtönőreiket. Innen azután együtt felvonultak az első emeleten levő sekrestyébe, amelynek első padsorában már József Ferenc királyi herceg, Huszár Károly volt miniszterelnök és Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök várakoztak. A kis kápolna csakhamar megtelt.

 

Megjelentek Heinrich Ferenc volt kereskedelmi miniszter, Kirchner Hermann altábornagy, Lovászy Márton, Barta Albert, báró Piret Gyula és felesége, Hindy Zoltán, Berzwiczy ezredes, Polányi Dezső, Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc, Légrády Imre feleségével, gróf Nákó Sándorné, Hetényi Imre, dr. Pál Alfréd, gróf Szapáry György és felesége, Hennyey államtitkár, Barta Ödön, Horváth Győző százados, bibithi Horváth János, Malcsiner Emil, Lengyel Ernő dr. törvényszéki biró, Kovácsy Kálmán, Endrődi Sándor dr. Devindndy géza alezredes felesége, báró Láng Boldizsár, báró Szurmay Sándor, Glücksthal Samu, Pápay VI. kerületi plébános, Pálfi István rendőrfelügyelő, Jakab Béla rendőrtanácsos, (e két utóbbi a diktatura kikiáltásának első napján került a gyüjtőbe, mert nem akadályozták meg Kun Béla megveretését.) Ott voltak még Prabinek Gyula miniszter, Károlyi György, báró Novák Géza, Szilasy Zoltán, Hegedűs Loránt. Dömötör László és sokan az érdeklődők közül.

A hálaadó istentiszteleten előbb Paitek Brunó fogházi lelkész tartott prédikációt, majd a szintén mint tusz letartóztatásban volt Mikes János gróf püspök misézett. A miséhez az orgonakiséretet gróf Mailáth József volt tusz szolgáltatta. A mise befejeztével Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök, Huszár Károly és több előkelőség kereste fel a gyüjtőfogház tisztviselői karát és köszönetüket fejezték ki a letartóztatásuk alatt tanusitott humánus magatartásukért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Rákosi Jenő birodalma Friedrich kormány tagjai. Az ülő sorban balról a második Heinrich Ferenc, aki József Ferenc főherceggel együtt meglátogatta a gyűjtőfogházat
Cikk-ajánló
A budapesti malmok üzembeszüntetése A budapesti malmok üzembeszüntetése
A budapesti összes malmok egyértelmüleg elhatározták, hogy üzemüket...
Rövidek Rövidek
Hetek óta folyt a szajnai esküdtbiróság előtt az a rágalmazás pör,...
Szász Károly : Egy gondolat Szász Károly : Egy gondolat
Ha nyugodt homlokomra néha Árnyat vet egy bús gondolat, Mint a futó...
Szilágyi nyert az UTE mezei futóversenyén Szilágyi nyert az UTE mezei futóversenyén
Az UTE megyeri réteken rendezett mezei futóversenyén ismét két budai...
Radnóti Miklós - Ének a halálról Radnóti Miklós - Ének a halálról
(Kosztolányi Dezső temetésén) A sír felett szitál az őszi köd, ...
Apróságok Apróságok
Lőcséről írják: Szalárdy Sándor érkezett oda gyalog Galicziából....
Istentisztelet-szappannal
London fejlődése tudvalevőleg a City kizárólagos üzleti negyeddé...
Elek Ilona biztos győzelmét hozta a női tőrvívó bajnokság Elek Ilona biztos győzelmét hozta a női tőrvívó bajnokság
1. Elek Ilona KaSE 8 gy. 2. Nyáry Ilona TFS (11 kapott tus) 3....
Wrangel hadserege uj támadásra készül Wrangel hadserege uj támadásra készül
Wrangel hadseregének vereség után a konstantinápolyi ántántmissziók...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98