Dtum
Login with Facebookk
1920 | Augusztus

Kedden itélkezik a statáriális biróság a Club-kávéházi és az eddigi verekedések tettesei fölött

A budapesti rögtönitélő biróság tudvalevően kedden reggel kezdi tárgyalni a Club-kávéházi vérengzésből kifolyólag megindult bünügyet.

 

Figyelemmel arra, hogy a mult hó 27-én véghezvitt gyilkosságok egyik tettesét, Rigóczky Györgyöt a katonai biróság már 12 évi sulyos börtönre itélte, a másik gyilkosságnak tettese pedig még nem került kézre, a kedden meginduló bünpör sulypontja nem is annyira a gyilkosság vádjára nehezül, hanem a lázadás büntettének vádjára.

 

Illy László tagadja ugyanis, hogy ő lőtte volna agyon dr. Varsány Géza ügyvédet és az eddig beszerzett bizonyitékok is arra engednek következtetni, hogy a gyilkos a szökésben levő Illek Ferenc. A kir. ügyészség mindazáltal a gyilkosság vádjára vonatkozó bizonyitékokat is felvonultatja a statáriális főtárgyalásra és annak eredményéhez képest emel vádat a gyilkosság büntettére vonatkozóan a felbujtók, illetve bünrészesek ellen.

 

Ettől függetlenül vádat emel a kir. ügyészség valamennyi vádlott ellen lázadás büntette miatt, mert azt a rendszeresen megismétlődő támadást, amelyet a multban egyes polgári elemek ellen különböző kávéházakban és egyéb nyilvános helyeken rendeztek, lázadás büntettének minősitik.

Ez a büncselekmény is statáriális eljárás alá tartozik s a büntetési tétele azonos a gyilkosság büntettére megállapitott büntetéssel. A lázadás vádjára vonatkozóan dr. Bálint Ernő kir. főügyészhelyettes sok tanut idézett meg a főtárgyalásra. A mai napon intézkedett abban az irányban is, hogy

a rendőrség soronkivül küldje át az ügyészségre mindazon bünügynek iratait, amely félév leforgása óta ismeretlen tettesek ellen megindult.

A kedden kezdődő statáriális főtárgyalás anyagába beleszövődik tehát a Bristol és Hungária éttermeiben lefolyt verekedés, továbbá az Andrássy-uti, Aréna-uti, Vigszinház- és City-kávéházbeli verekedések ügye is.

Az idő rövidsége folytán az ügyészség nem idézhette meg a fenti ügyekre vonatkozó tanukat, de ez nem akadályozza a statáriális főtárgyalás megtartását, már azért sem, mert a verekedésnek több tanuja, különösen pedig azok, akik verést kaptak, önként jelentkeztek a főtárgyaláson való kihallgatás végett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98