Dtum
Login with Facebookk
1920 | Augusztus

Tőkés Károly vendéglőst gyanusitják a „Club”-kávéházi vérengzés előkészitésével

A Magyar Hiradó jelenti: A budapesti kir. ügyészség Illy László és büntársainak ügyében folytatja a rendőrség nyomozati eljárásának kiegészitését. Illy László vádlott életkorának megállapitása végett Szegedre küldött detektiv meghozta Illy születési anyakönyvi kivonatát, amelyből kitünik, hogy Illy 1901. február 6-án született, tehát 19 éves. A detektiv megállapitotta, hogy Illy már többször volt büntetve.
Mint gimnazista feltörte az iskolai pénztárszekrényt és onnan is lopott.


Tekintettel Illy fiatal korára, az esetben, ha a biróság gyilkosság büntette miatt itéli el, büntetése csak szabadságvesztés lehet.

Dr. Bálint Ernő főügyészhelyettes ismételten kihallgata Illyt, aki még mindig tagadja a gyilkosságot és Illek Ferencre tolja a büncselekményt. A főügyészhelyettes szembesitette Illyt a többi letartóztatottal és Illy a legnagyobb határozottsággal azt állitja, hogy Menczer Gusztáv nem azonos azzal az egyénnel, aki a szerepeket köztük kiosztotta és akivel az Ébredő Magyarok Egyesületének V. kerületi helyiségében találkoztak.

 

A nyomozás további során alapos gyanú merült fel arra, hogy Menczer Gusztáv néven Tőkés Károly vendéglős szerepelt, akinek korcsmájában a merénylők a Club-kávéházi támadás előtt együtt voltak. Adat merült fel arra is, hogy ez a Tőkés volt az, aki a merénylet előtt vállalta, hogy Lipót-köruti rendőrszemmel elintézi azt, hogy a tett szinhelyére a rendőrség csak későn érkezzék.

Az ügyészség meghagyása folytán a rendőrség most nyomozást folytat Tőkés szereplésének felderitésére.

Illek Ferenc kézrekeritése iránt is megtette a rendőrség a szükséges lépéseket. A legutóbbi napokban Szabadszálláson járt, de onnan elutazott. A rendőrség már olyan adatok birtokában van, hogy Illek letartóztatása napok kérdése. Illek vallomása nyomán kihallgatják dr. Dániel Sándort, az Ébredő Magyarok Egyesületének ügyészét is, aki előtt Illy vallomása szerint Illek Ferenc beismerte, hogy a gyilkosságot ő követte el. Dr. Dániel ez alkalommal keményen leszidta Illeket és kijelentette, hogy a törvényes megtorlás nem fog elmaradni.

Szüksége merült fel annak is, hogy Illy Lászlót egyik budapesti laktanyába kiszállitsák, mert ott, vallomása szerint okvetlenül felismeri azt az önkéntest, aki a büncselekmény elkövetésében részes. E nyomozati eljárások több napon át tartanak, ugy, hogy a rögtönitélő biróság a főtárgyalást csak e hét végén tarthatja meg.

A főtárgyaláson dr. Gadó István a nagybecskereki kir. törvényszék elnöke fog elnökölni.

A hadosztálybiróság az ügyészség kérelme folytán megküldötte azokat a bünügyi iratokat, melyeket a Rigóczky György bünügyében vettek fel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98