Dtum
Login with Facebookk
1920 | December

Bankbetétek zárolása

Az uj pénzügyminiszter meghivására tegnapelőtt tartott pénzügyi ankét első eredménye már a mai napon megjelent a hivatalos lapban. A nagyfontosságu pénzügyi intézkedés abból áll, hogy a kormány elrendelte a bankbetétek 20 százalékos zárolását, ami annyit jelent, hogy mindennemü betét és folyószámla követelésnek husz százalékáról a tulajdonosok egyelőre nem rendelkezhetnek. 

Kivételt csak a külföldiek követelése tekintetében tettek, mely továbbra is szabad teljes összegében. Egyuttal fölhatalmazza a rendelet a pénzügyminisztert, hogy esetleg rendeleti uton a zárolást más államok alattvalóinak követelésére is kiterjessze. 

A kormányrendeletet nyomban követi a hivatalos lapban Hegedüs Loránt pénzügyminiszter végrehajtási rendelete, amely egyuttal él a kormányrendeletben közölt jogával és zárolást a Cseh-Szlovák állampolgárok követelésére is kiterjeszti. Itt emlitjük meg, hogy a jeligére elhelyezett betétek, ha külföldiek tulajdona is, a magyar honosokéval egyenlő elbirálás alá esik. 

Bizonyos, hogy a teljes diszkrécióval készült rendelet nem a kisember, a kistőkés ellen irányul, hanem a progresszivitás elvénél fogva csak a nagytőkének reflektál esetleg husz százalékára. A pénzügyminisztériumban ugyanis a pénzügyminiszter elnöklésével ma délelőtt a pénzügyi ankét résztvevői folytatták tanácskozásukat.

A tanácskozásban a kormány tagjain kivül Wekerle Sándor dr., Teleszky János és Popovics Sándor volt miniszterek, továbbá Ullmann Adolf báró, Lánczy Leó, Éber Antal dr., Walder Gyula, Fellner Frigyes bankigazgatók és még több pénzügyi szaktekintély vett részt. Az ankét a zárolt betétek igénybevételének módozatait állapitotta meg.

Értesülésünk szerint, amelyet a legilletékesebb helyen is megerősitettek, az igénybevétel progressziv lesz és főleg a kisemberek kimélését célozza. A zárolásnak egyelőre csak fedezeti jellege van s a husz százalékot a maga egészében csak a nagytőkénél fogják igénybe venni. Ugyanezen forrásunk szerint nagytőkének a százezer koronás és az ezt az összeget meghaladó betét vagy folyószámla számít.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98