Dtum
Login with Facebookk
1920 | Február

A MOVE vívóakadémiája

Február hó 19-én zajlott le a fővárosi Vigadó nagytermében a MOVE propagatív célú vívóakadémiája, impozáns keretben, fényes siker jegyében. Ez több volt mit vívóakadémia – ünnepély volt! Azzá tette a közönség, a megjelentek száma azzá tette a résztvevők szép, művészi vívása.

A MOVE büszke lehet estélyére, büszke lehet az eredményre, büszke lehet arra a megértő lelkesedésre, melynek fokmérőjeként lelkes tapsorkánt váltott ki egy-egy szép akció az akadémia nézőiből. A vívók áthatva a fontos céltól, tudásuk legjavát nyújtották. A vívók áthatva a fontos céltól, tudásuk legjavát nyújtották. Az öt évi pihenés nem látszott meg a vívók munkáján.

Csodálatos, hogy mily gyorsan, aránylag rövid idő alatt nyerték vissza a vívók háború előtti, mondjuk „általános” formájukat. A bemutatott asszók semmivel sem maradtak el azon magas nívó mögött, melyet akadémiákon, estélyeken akkor láttunk, midőn a kard nemes művészetét minden hosszabb megszakítás nélkül teljes odaadással lehetett szolgálni.

Örvendve állapítottuk meg, hogy mily gazdagok vagyunk elsőrangú vívók dolgában és hogy mennyire nyugodtan tekinthetünk, egy akár most megrendezendő olimpiád elé és hogy mennyire nyugodta állhatunk ki a vívás terén, a sportnak mindig szeszélyeskedő istenasszonya elé.

Ausztriától való különválásunk azzal az örvendetes ténnyel is járt, hogy az osztrák tartományok legkülönbözőbb városaiba vezényelt kiváló katonatiszt vívókat visszakaptuk és ezáltal, a háború okozta hatalmas nagy hézag, többé-kevésbé pótoltatott. Így nyertük vissza többek közt Schenker Zoltán és Bogen Albert századosokat és Schlotzer József katonai hadnagy vívómestert, a vívósportunk nem csekély előnyére.

A vívóakadémián, megjelent Horthy Miklós fővezér, Sávoly tábornok, báró Perényi Zsigmond, Gömbös Gyula a MOVE elnöke stb. A maitre d’assaut tisztét dr. Nagy Béla főállamügyész, Halász Gyula alezredes, Hoffmann Géza őrnagy és Tókos Gyula huszárszázados látták el.

Az estély központjában Berthy László alezredesnek Santelli Italó mesterrel kardban való mérkőzése állt. A két kiváló mester hatalmas erejű, mindent magával ragadó összekerülése megkapta a jelenlévőket. Rég látott és élvezett hatalmas tusában volt részünk.

Bertynek villámgyors, sokcselű támadásai, Santellinek tökéletes, mindent fogó védekezései harmonikusan egészítették ki egymást. Nagy művészetet láttunk még Berthynek az erőskezű és akciógazdaságú Gellér Alfréd mesterrel vívott tőrküzdelemében és Santelli mesternek Schenker Zoltán századossal folytatott vehemens változatokban bővelkedő, ugyancsak tőrasszójában.

Gazdag és változatos küzdelmet eredményezett két ismert és kiváló kardvívónknak Krencsey Gézának és Filotás Ferenc alezredesnek magas színvonalú asszója. Schlotzer Gáspár és Schlotzer József vívómesterek egymással vívott kardmérkőzésük bővelkedett hatásos és művészi tartalomban.

Vívásukban megnyilvánult a megszűnt bécsújhelyi vívómesteri iskola minden művészete, szabatossága. Formájuk kiforrott és precíz. Érdekes látványt nyújtott Mészáros Ervinnek balkezes ellenfelével Terstyánszky Ödön századossal való asszója. Mészárosnak ugyancsak össze kellett szedni magát, hogy régi félelmetes hírnevének megfeleljen. A küzdelem vége felé jött „bele” és produkálta nevezetes tempótámadásait.

Bogen Albert századosnak és Uhlyárik Jenőnek a vívása is méltóan illeszkedett bele az estély keretébe. A két magas növésű küzdő mérkőzésében sok erélyt és kiválóságot figyeltünk meg, úgy, hogy legközelebbi szereplésük elé kíváncsisággal tekinthetünk. Scheker Zoltán századosnak Kamilly Ferenc fővívómesterrel való kardvívása szintén az estély egyik legkiválóbb momentuma volt.

Kiváló tehetségű katonai vívómesterünket tanultuk megismerni. A vívóakadémia nagybani sikeréhez sokban hozzájárultak még Kóczy Aladár – dr. Kazár István, P. Berczik László – Martinovich százados, Lichtenecher András százados – Ferenczy Pál katonai vívómester, dr. Mészáros Loránt – Uhlyárik Jenő kardasszói és Lichteneckert András – dr. Lichteneckert István tőrasszója.

A vívóakadémián szerepelt még szuronyvívás, melyet Piovárcsy Egyed százados és Gellért Alfréd katonai vívómester mutatták be, nagy készültséggel. A szuronyvívás első bemutatása nagy érdeklődést keltett.

Last, but not least. Utoljára hagyjuk a hölgyek tőrvívását. Mindenesetre legbájosabb eseménye volt az egész estélynek a hölgyek szereplése. Graciózus mozgásuk szemet és lelket elragadó jelenségét képezte az akadémiának. A tapsok, miket arattak, nemcsak bájosságuknak szólt, hanem művészies vívásuknak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A courriéresi bányaszerencsétlenség A courriéresi bányaszerencsétlenség
Arról a rettenetes bányaszerencsétlenségről, mely a franczia...
Hess Rudolf Hitler helyettese meglátogatta Gömbös Gyulát Hess Rudolf Hitler helyettese meglátogatta Gömbös Gyulát
Hess Rudolf, Hitler birodalmi vezér és kancellár állandó helyettese,...
Lendvayné (1842-1904) Lendvayné (1842-1904)
Az a művésznő, a kit csütörtök délután kisértek a Nemzeti Szinház...
Európa 1929. évi jéghokki bajnoksága Európa 1929. évi jéghokki bajnoksága
Európa 1929. évi jéghokki bajnokságáért hét napig küzdött a kontinens...
Rövidek Rövidek
Masaryk professzor, acsehszlovák köztársaság egyik megteremtője és...
Rassay az uj kormányról Rassay az uj kormányról
A Károlyi-kormány megalakulásáról és Ernszt kultuszminiszteri...
Képek a kelet-ázsiai harcztérről Képek a kelet-ázsiai harcztérről
A világtörténelemben alig van példa oly nagy csatavesztésre, mint a...
Az osztrák munkásbiztosítási reform Az osztrák munkásbiztosítási reform
Az osztrák kormány átérezve azt, hogy tartalmas szociálpolitikai...
Lengyel István (1851-1903)
A hazai természettudományi mozgalmakban érdemes munkát végzett...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98