Dtum
Login with Facebookk
1920 | Szeptember

A keleti vásár vasárnapja

A vasárnapi nap folyamán ismételten rengetegen látogatták a keleti vásárt. Az az általános elismerés, amely a vásár megnyitója alkalmával megnyilatkozott, mára ezrével vonzotta az Iparcsarnokokba az érdeklődőket.

Egész napon át, különösen pedig a délután folyamán óriási számu közönség jelent meg a vásár árubódéi körül, sőt a mai napra már a vidékről is igen sokan érkeztek fel a kiállitásra. Mi sem bizonyitja jobban az általános érdeklődést, mint az, hogy az első két nap folyamán mintegy 50 ezer belépő váltotta meg a keleti vásárra jegyét és ezenkivül sok ezerre tehető azoknak a száma, akik mint hivatalos látogatók tekintették meg a kiállitást. 

Általában a kiállitás egész anyaga, minden szakmában egyaránt jelentékeny haladást mutat. Szinte csodálatos, hogy a mai inséges világban a magyar teremtő erő ily tökéletes produktummal léphetett a közönség elé. Különösen az ipari termékek között, – ahol tudvalevően óriási az anyaghiány, – láttunk igen értékes készitményeket. 

A keleti vásár nemzetgazdaságilag fontos voltát bizonyitja az a tény is, hogy a két első nap folyamán már igen sok megrendelést tettek a kiállitó cégeknél.

Körüljártuk az Iparcsarnok hatalmas helyiségét és a kiállitáson látottakról az alábbiakban számolunk be jelezvén, hogy lapunknak papirhiánnyal kapcsolatos korlátozott terjedelme nem engedi meg, hogy ezuttal felsoroljuk mindazon cégek és kiállitók neveit, akik az értékes mintavásáron szerepelnek, éppen ezért még a kiállitás ismertetésére még visszatérünk.

A Hunnia gyógyszertár és vegyészeti laboratóriumának kiállitása a XI. Árumintavásár érdekes látnivalója, kozmetikai készitményei, ezek között a Zozó védjegyüek kiállitásuknál és minőségüknél fogva bármely francia készitménnyel felveszik a versenyt. Kitünő gyógyborai, gyógycukorkái közkedveltségnek örvendenek. Ma a kiállitás asztala előtt kölni vizet, champont és egy kozmetikai ujságot dijtalanul osztogat a cég. 

Hatalmas felkészültséggel vesz részt a kiállitáson a Neuschloss-Lichtig Repülőgépgyár és Faipar Rt. (V., Balaton utca 2.), mely pestszentlőrinci és albertfalvai gyárainak következő produktumait állitotta ki: Repülőgépeket, mindennemü butorokat, parkétákat, mezőgazdasági faeszközöket, karosszériákat, szekereket és targoncákat, konyhafelszereléseket, sport- és tornacikkeket, épületasztalos cikkeket stb., mely cikkek hazánk szükségletét vannak hivatva fedezni, miáltal nemcsak az eddigi import válik feleslegessé, hanem módot nyújt a cégnek, hogy a külföldön exportálás által a magyar ipar dicsőségét hirdesse. Az összes gyártmányok elsőrangu kivitele dicséri azt a nagy szaktudást, amely Lichtig S. Géza vezérigazgatót jellemzi. Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltósága ismételten elismerését és köszönetét fejezte ki a vezérigazgatónak. 

Negyvennégymillió a magyar kisiparnak. Föltünést keltett a Mintavásáron a Bettelheim Miksa és Társa iparfejlesztési statisztikája, amely hivatalos megállapitás alapján kimutatja, hogy e cég az általa foglalkoztatott háromszáz hazai iparosnak a következő összegeket fizette ki: az 1901-1905. években 2 millió 200.123 kor., az 1906-1910. években 2,933.240 kor., az 1911-1920. első feléig 33,487.680 kor., tehát összesen 44,171.560 kor., mely jelentékeny összeg a cég tervszerü iparfejlesztése nélkül külföldre vándorolt volna.

Elkán és Gerő szücsök, (VI., Andrássy-ut 27. és Petőfi-utca 5.) szörmeáruházai gyönyörü scalakin kabátjai és a legkülönfélébb rókái méltó föltünést keltettek a kiállitáson, sőt Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága is elismerését nyilvánitotta a jelenvolt cégfőnök előtt.

Korondi Márton cipőgyáros (VIIII., Kun-utca 12.), remekbe készült cipőinek gyönyörüen elrendezett kiállitása a megjelent nagyszámu közönség között általános föltünést keltettek. Ez a jó hirnevü cég csodás munkát végez. Ezt maga Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága is elismerte Korondi mester előtt.

November Jenő szivarkagyáros (II. Lövőház-utca 22/a.) kiváló anyagból készült és szép kivitelü „Hansa” szivarkahüvelyen kivül bemutatja üzemben a Spagatner S. modern rendszerü szivarkahüvelygyártó gépét. A gép a közönség szemeláttára gyártja az „Apartos” fölirásu cigarettahüvelyeket.

A „Janina” cigarettapapirgyár (VIII. Nagytemplom-utca 17.) izléses pavilonját száz és száz cigarettadobozból állitották össze. A kormányzónak Fuchs Vilmos vezérigazgató adott fölvilágositást a különböző gyártmányokról, amelyek kitünő minőségüek.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98