Dtum
Login with Facebookk
1921 | Február

Tömegesen gyártották az amerikai vizumokhoz a hamis katonai igazolványokat

A budapesti amerikai főkonzulátusföljelentése – A rendőrség leleplezte az okmányhamisitók bűnszövetkezetét


- A Hétfői Napló tudósítójától.-


Rendkivüli arányu okirathamisitás foglalkoztatja ezidőszerint a rendőrséget. A nyomozás méreteit semmisem bizonyitja jobban, mint hogy három detektívcsoport gyűjti az adatokat, s a részletek egyenlőre még kiderítésre várnak. Bonyolitja az ügyet, hogy amerikai beavatkozásra indult meg a nyomozás és a dolog annál kínosabb, mert a vizsgálat az ügy természeténél fogva csak lépésben halad holott a budapesti amerikai főkonzulátus newyorki sürgetésre nap-nap után érdeklődik a vizsgálat haladása iránt.


Mindezt azért kellett előrebocsátani, mert a budapesti államrendőrség detektivkara a legnagyobb erőfeszítéssel dolgozik, s ha valami hátráltatja a nyomozást, ugy ennek egyedül az az oka, hogy a csalásokra csak később jöttek rá, amidőn már nem lehetett megakadályozni, hogy az amerikai hatóságok figyelme is ráterelődjék az ügyre.


Ismeretes a vashingtoni szenátusnak az a határozata, hogy a volt központi hatalmak férfi lakosságának az Egyesült-Államokba való bevándorlását alaposan megvizsgálja. Három évig nem teheti be lábát Amerikába az a férfi, aki a központi hatalmak oldalán az entente ellen harcolt. Ezt a határozatot a legszigorubban, hajtsák végre s odáig mennek, hogy már a visum és beutazási engedély kiadásakor megkövetelik a bevándorlótól annak bizonyitását, hogy nem teljesitett katonai szolgálatot a világháboru alatt. Csakis olyanok kaphatnak visumot, akik hatóságilag tudják bizonyítani, hogy a háboru idején alkalmatlannak bizonyultak, vagy fel voltak mentve a katonai szolgálat alól.


A budaoesti amerikai konzulátuson már hosszu ideje feltünt, hogy igen erőteljes férfiak jelentkeztek visumért s szembetűnő volt, hogy a felmentettek száma is abnormálisan nagy volt. Valamennyien szabályszerűen kiállított hatósági igazolványokkal jelentkeztek, s a főkonzulátuson ezt sokáig szó nélkül tudomásul is vették.


Végül azonban szemet szurt, hogy az igazolványok pecsétje, aláirása és irása betűről-betűre hasonló volt, s erre puhatolózni kezdtek. A honvédelmi miniszteriumban és a városházán nem kaphattak pontos felvilágosításokat, mert a törzskönyvek nagyrészt eltűntek a vörös uralom alatt. Hasonlóképpen jártak a volt bécsi közös hadügyminiszteriumnál lefolytatott puhatolózások ahol szintén nagyrészt elvesztek azok a könyvek amelyeket annak idején vezettek a monarchia fölmentettjeiről.


Végre is nem volt más hátra: a budapesti amerikai főkonzulátus följelentést adott be a rendőrségen, s kérte annak megállapítását, vajjon nem forog-e fenn okirathamisítás esete az alkalmatlansági és fölmentési-bizonyítványok körül.


A rendőrségen hamarosan megállapították, hogy a gyanus bizonyítványok egytől-egyig hamisítványok, még pedig kitűnő hamisítványok, amikről csak szakértők tudják megállapítani, hogy nem eredeti hivatalos okmányok.


A nyomozás rögtön nagy arányokban indult meg. Százakra rug a hamisított bizonyítványok száma, s már egész csomó gyanusítottat hallgattak ki ebben az ügyben. A legtöbb visumkérő igen bonyolult mesével állott elő. Tagadják, hogy a bizonyítványok hamisítványok s hivatkoznak olyan háborus hivatalokra, amelyek ma már nincsenek meg, s amik ha fenn is állanak törzskönyvek nélkül állanak. Ezzel szemben azonban már néhány beismerő vallomás is van a rendőrség kezében, s ezekből az tűnik ki, hogy a hamisított bizonyítványok ára 3-4-5 ezer korona között váltakozott. Ezen a nyomon elindulva a rendőrség egy jól szervezett okirathamisító bandát leplezett le, amelynek tagjai rendszeresen gyártották ezeket az okmányokat. A vizsgálat folyik tovább a szenzációsnak igérkező hamisítási ügyben, a tettesek nevét azonban a nyomozás érdekében, egyelőre még nem hozzák nyilvánosságra.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98