Dtum
Login with Facebookk
1921 | Február

A madarak repülése 1.

Houssay Frédéric, a párizsi Sorbonne nem régen elhunyt tanára, kiválóan becses tanulmányt végzett a madarak repüléséről, melyet röviden ismertetünk.

Rendesen azt mondják, hogy a madarak közönséges, úgynevezett csapkodó repülése egyedül a szárnycsapások következménye, vagyis azt akarják mondani, hogy a csapkodáskor egyedül a szárnyak mozognak, a test mozdulatlan. De minden mozdulatlanság csak viszonylagos. A szárny mozog a testhez viszonyítva; de éppen annyi igazsággal mondhatjuk, hogy a test mozog a szárnyakhoz viszonyítva.

A különbség csak a nézőpont megválasztásában van. Az is bebizonyított dolog, hogy a test nemcsak a szárnyakhoz viszonyítva mozog, hanem a madár megtette útvonalához viszonyítva is, miként róla a mozgófénykép-fölvételek tanuskodnak.

A repülő madár testének súlypontja hullámzó mozgást végez s váltakozva majd fölfelé emelkedik, majd sülyed. A sülyedés a nehézségi erő következménye, míg az emelkedést a mellizmok létesítik, melyek a szárnyak összekötő tengelyéhez, az egész test legjobban rögzített részéhez, támaszkodnak.

E tengely körül ritmusosan, rezgésszerűen történik a test mozgása, mely tehát éppen olyan csapkodás, mint a szárnyaké, mely ugyanakkor, ugyanazon tengely körül megy végbe. A szárnyak csak a testmozgás ellenütéseire csapkodnak. A szárnyak csak kevéssé vastagok lévén és nem nyujtván elég ellenállást, valójában belenyomulnak a levegőbe, midőn az izmok is működésbe jönnek, hogy megemeljék a test hátulsó részét.

Mindezideig csak a csapkodó repülésről beszélünk. De van másfajta repülés is, midőn a test függőleges irányban lengést végez, de a szárnyak majdnem mozdulatlanok. A nagy szárnyhosszúságú madarak, mint az albatrosz, gyakran a sikló repüléssel repülnek. Ebben az esetben a szárnyak nem csapkodnak, mert túlságosan nagyok és rugalmasak erre a czélra és nem rejtőznek el abban a pillanatban, midőn az izmok támaszpontot keresnek bennük." a kétféle repülés közt - mondja Haussay - valójában ugyanaz a különbség, mint mikor vastag és puha hóban ski-vel és ski nélkül haladunk."

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hogyan repulnek a madarak 1. Hogyan repulnek a madarak 2
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98