Dtum
Login with Facebookk
1922 | Augusztus

Károlyi Mihályné feljelentette Dr. Ulain Ferencet

A Magyar Hiradó irja: Ismeretes, hogy a Tisza-bünper pénteki főtárgyalásán dr. Ulain Ferenc mielőtt az esküt letette volna, kijelentette, hogy vallomását még ki akarja egészíteni s többek között vallomásának egy kiegészitő részében a következőket mondotta:
„Megemlitettem vallomásom során, hogy az Astóriából bizonyos jelenetet említett Vágó, amikor ott--volt Hatvany, Károlyi Mihályné, akinek az ölében ült Jesszenszky hadnagy”.
E kijelentésére nagy felzudulás támadt a védők padjain, Fényes László és Kéri Pál egyszerre kiáltották Ulain felé: Pfuj, szégyelje magát! Majd ilyen hangok hallatszottak a védői padokról: Nem átall egy nőt így megsérteni? Ócsmányság! Erre Ulain így válaszolt: „Nem nő az kérem, hanem  gonosztevő!”


Dr. Ulain Ferenc e kijelentése miatt gróf Károlyi Mihályné jogi képviselője, dr. Nagy György ügyvéd beadványt intézett dr. Gadó István főtárgyalási elnökhöz, amelyben dr. Ulain Ferenc vallomási-jegyzőkönyve vonatkozó részének a büntető járásbirósághoz való áttételét kéri az eljárás meginditása céljából. Beadványában többek között a következőket mondja:


- Gróf Károlyi Mihályné képviseletében dr. Ulain Ferenc ellen feltünően durva becsületsértés vétsége és rágalmazás vétsége miatt Bűnvádi feljelentést adok be, s tisztelettel kérem az Elnök urat, méltóztassék a jegyzőkönyv vonatkozó részét áttenni a budapesti kir. büntető járásbirósághoz, ahol az eljárás sűrgös lefolytatását kérem dr Ulain Ferencet a törvényben előirt büntetés maximumával, egy évi fogházzal sujtani és őt arra is kötelezni, hogy az ítéletet saját költségén a főszerkesztésében megjelenő Szózat című lapban vezető helyen közölje. Egyuttal tisztelettel kérem az elnök urat, hogy dr. Ulain Ferenc vallomásának vonatkozó részét a budapesti ügyvédi kamarának is megküldeni sziveskedjék, hogy dr. Ulain ellen fegyelmi eljárás is meginditható legyen. Példátlan a magyar közéletben dr. Ulain eljárása. Gróf Károlyi Mihály politikai szerepéről lehet dr. Ulain Ferencnek elitélő véleménye, de arra nem lett volna szabad vetemednie, hogy a férjének politikai magatartása miatt feleségét, a nőt megrágalmazza.

 

A csunya vallomáskor megnyugtató volt, hogy a védők ügyvédei hivatásukhoz méltóan erélyesen, felháborodva utasították vissza a rágalmakat. Minthogy Dr Ulain Ferencnek rágalmazása a Tisza bűnügy nagy nyilvánossága mellett hangzott el, tisztelettel kérem, méltóztassék ezen kérésemet a főtárgyalás során a nyilvánosság mellett ismertetni, valamint ismertetni a tekintetes törvényszék ezen beadványomban hozandó határozatát is, hogy igy a közvélemény tájékoztatva legyen, hogy a rágalmazás miatt a perrendszerű elégtételi eljárás folyamatban van.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98