Dtum
Login with Facebookk
1922 | December

A newyorki hatnapos verseny

A harmincegyedik newyorki hatnapos verseny befejezést nyert. A verseny első két napját tömeges bukások tarkították, amelyeknek egyikében a német Lorenz súlyos sérüléseket szenvedett. Lorenzet kórházba szállították és helyette Mac Beath folytatta a versenyt, mint Ruit társa.

Beath társa feladta a versenyt. A harmadik napon a Goullet-Belloni és Brocco-Coburn párok gyors szökéssel lekörözték a még versenyben levő 12 párt. Szerzett előnyüket mindvégig megtartották. A döntőfutamban a kitűnően sprintelő ausztráliai Goullett legyőzte Brocco-t, s ez a győzelem egyúttal a verseny végeredményét is eldöntötte. A Goullett-Belloni pár teljesítménye 3457 kilométer volt. Második helyen a Brocco-Coburn pár végzett, míg harmadiknak az Egg-Calon pár futott át a célon.

A szerencsétlenül járt Lorenz állapotáról Berlinben riasztó hírek keringenek. Egy newyorki távirat szerint súlyos koponyacsonttörést szenvedett, bukása óta eszméletlenül fekszik és állapota reménytelen. Párisi hírek szerint vállcsonttöréssel és izomszakadással került a kórházba és állapota egyáltalán nem aggasztó. Az a körülmény, hogy a versenyt feladta, mindenesetre súlyos sérülést bizonyít, mert a nagy küzdelmekben megedzett kiváló versenyző ellenkező esetben folytatta volna a versenyt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Brocco Maurice Brocco Maurice Carlo Galetti Gaetano Belloni
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98