Dtum
Login with Facebookk
1922 | Január

A jósnő rablóbarlangja

Aki a fakiroktól tanulta tudományát – milliók a jósnő lakásán


A háboru, a forradalmak, a mérhetetlen szenvedés, amit az emberiség az utolsó nyolc esztendőben elszenvedett, kilenditette a szegény embereket a normális élet valóságaiból és a babona, a spiritizmus és egyéb tudatfeletti misztikumok felé sodorta különösen a nőket.

 

Soha oly jó üzletet nem csináltak a jósok, „hivatásos” spiritiszták és egyéb szélhámosok, akik a vigasztalan embert, a tulvilág rejtelmei felé menekülőket alaposan megvámolják, - jófajta reális földi javakban, pénzben. A rendőrhatóságok kérlelhetetlen szigorral üldözik a lélekkufárokat, azonban fajtájuk majdnem kiirthatatlan és gombamódra szapora.


A napokban egy különös feljelentés érkezett a főkapitányságra, melyben W. Antalné urasszony férje elpanaszolja, hogy az urnő Sevcsik Johanna jósnőnél járt Óbudán és ott értékes nyakéke eltünt.


- Kérem, már napok óta sápadt, beteg volt a feleségem, míg végre ma bevallotta, hogy elveszett a nyakék. Eleinte ez félreértésre adott alkalmat, mert feleségem nem akarta bevallani, hogy hol járt, amiből sulyos féltékenységi jelenet támadt. Végül is az asszony sirva ment haza az anyjához. Két nap mulva jött csak vissza és bevallotta, hogy a jósnőnél járt.


Dr. Horváth és Hiressy detektivek azonnal ki is mentek Óbudára és behozták a főkapitányságra Sevcsik Johannát és fiát, Sevcsik Sándor volt tengerészt. A fiu a monarchia haditengerészeténél szolgált majd megszökött egy indiai kikötőbe és ott az angol zsoldos hadseregbe lépett. A háboru után hazajött és anyját, aki jóslással foglalkozott, a fakirok hazájából hozott tudományával kioktatta sok mindenre. A vége azonban minden egyes esetben az volt, hogy a hipnotizált áldozatokat kifosztották.


A rendőrségen dr. Egry Péter fogalmazó hallgatta ki a fiut és anyját. Mára kinyozták a többi áldozatot is és a jósnő lakásán megtartották a házkutatást és 427,000 korona készpénzt, a kérdéses nyakéket, két brilliánsgyűrűt, egy női aranyórát és több kisebb-nagyobb értékű ékszert találtak.
- Azt jószántukból adták a látogatók – mondta az asszony.
- ….tessék csak megkérdezni őket – folytatta a fiu.
Egry fogalmazó feltette a kérdést ?elegáns uriasszonynak.
- Kérem igaz ez?
- Igen. – hangzott egyszerre a két asszony szájából - ?nem is teszünk panaszt, mert amit Johanna jósolt, az mind beteljesült…
A rendőrség mégis letartóztatta Sevcsiknét és fiát, mert kuruzslással foglalkoztak és mert W. Antal fentartotta panaszát.

 

( B. )

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98