Dtum
Login with Facebookk
1922 | November

Libamájcsempészeket leplezett le a rendőrség

Baromfikereskedők – a főkapitányságon

A rendőrséget bizalmasan értesítették, hogy Budapestről az utóbbi időben nagy mértékben csempésznek ki libamájat, különösen Ausztriába és Romániába. A csempészésben állítólag több fővárosi kereskedő vett részt, akik hamis jelzésű küldeményekben szállítják ki az országból a libamájat.


A pályaudvarok felügyeletével megbízott detektívek kettőzött megfigyelés alá vették az egyes pályaudvarokon feladott küldeményeket és szemmel kisérik azokat, akik a gyanus küldeményeket a vasuton feladták. A mult héten több ládát bontottak fel a detektívek, amelyekben különböző husneműek közé libamájat rejtettek el.


A libamájakat tartalmazó ládákat természetesen visszatartották és lefoglalták, egyben pedig vizsgálatot indítottak a tiltott küldemények feladói ellen. Több kereskedőt és ügynököt idéztek be a főkapitányságra, akik ellen gyanú merült fel, hogy részük van a csempészésben. Tegnap tíznél több baromfikereskedőt hallgattak ki, akik közül Hevesi Józsefet a rendőrség egyelőre a főkapitányságon tartotta, mert számos vallomás hangzott el ellene és a bizonyítékok alapján is nagy része volt a libamájcsempészésnek.


A rendőrség a héten befejezi a nyomozást és az eddigiek szerint több baromfikereskedőt fognak letartóztatni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98