Dtum
Login with Facebookk
1922 | November

Az ipari vízdijak felemelése negyedmilliárdos burkolt adó – az iparra

A fővárosnak ezen a héten megtartandó közgyűlése foglalkozik majd az üzemi pótlékok sokat vitatott kérdésével. Ekkor kerül eldöntésre a főváros tanácsának a vízdijak emelésére vonatkozó előterjesztése is, mert éppen az eddigi vízdijak emelése teszi szükségessé a közüzemi pótlékok emelését is.

A tanács előterjesztése szerint a vízművek költségvetési hiánya körülbelül 633 millió, úgy hogy ezt a költségvetést az eddigi 200 millióval szemben a tanács majdnem 830 millió koronára kívánja fölemelni, főképpen a szénáraknak és a munkabéreknek emelkedésére való hivatkozással. A tanácsi előterjesztés szerint a háztartási vízdijak ára az eddigi 2 koronával szemben 10 koronában, az ipari vízdijaké pedig az eddigi 3 koronával szemben 30 koronában állapíttatnék meg. A főváros tehát továbbra is fenn akarja tartani a mult évben megállapított helytelen arányt, amelynél fogva az ipari vízdijak a háztartási vízdijaknál aránytalanul magasabbak. 

A tanács előterjesztéséből azt is látjuk, hogy a főváros vízellátásához körülbelül 50 millió köbméter víz kitermelésére van szükség, ami átlagban köbméterenként 17 koronás önköltségi árba kerül. Az a javaslat tehát, amely most a közgyűlés előtt fekszik, azt jelenti, hogy az ipar a tizenhétkoronás önköltségi árral szemben minden köbméter víznél külön 13 koronás adót köteles leróni a főváros hibás pénzügyi politikája miatt.

Ehhez a 13 koronás adóhoz hozzájön még az a hét korona is, amennyivel a főváros a háztartási vízdijakat az önköltségi árnál olcsóbban állapította meg (a háztartási vízdijak köbméterenként 10 korona, önköltségi ár 17 korona). Ha tekintetbe vesszük azt, hogy az ipari vízfogyasztás évenként 122.5 millió köbméter, úgy ez a köbméterenként mutatkozó húszkoronás adó mellett évenként egy negyedmilliárd burkolt újabb adóval sujtaná az ipart, amely természetesen ezúttal is bizonyára sietni fog ezt a terhet az amúgy is agyonsanyargatott fogyasztóra áthárítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Közelharc száz sebesülttel a nürnbergi nemzeti szocialisták és a rendőrség között Közelharc száz sebesülttel a nürnbergi nemzeti szocialisták és a...
A nemzeti szocialisták vasárnap tartották pártgyülésüket Hitler Adolf...
Erdélyi várak Erdélyi várak
Ilyen romhalmazok s talán Erdélyben a legnagyobbak egyike áll a...
Szorítsd! Ne hagyd magad Szorítsd! Ne hagyd magad
Az athleták jubiláris ünnepélye alkalmából tartott verseny az...
Mariay Ödön -  A Rákóczi harang Mariay Ödön - A Rákóczi harang
Mariay Ödön, aki az utóbbi években többször feltűnést keltett...
Miért nincs Lengyelországban piaca a magyar bornak és gyümölcsnek? Miért nincs Lengyelországban piaca a magyar bornak és...
Magyarország kormányzójának lengyelországi látogatása nemcsak magyar,...
Megkötötték a nemzetközi buzaegyezményt Megkötötték a nemzetközi buzaegyezményt
Augusztus hó 25-én – szokatlanul rövid tanácskozás után –...
Az olimpiai  vívóversenyek eredménye Az olimpiai vívóversenyek eredménye
A vívás világbajnokságai rendkívül gyengék voltak. Egyetlen európai...
A margitszigeti új híd A margitszigeti új híd
Szép és nagy hidak dolgában eddig is párját ritkította Budapest s...
Berlin atletikai bajnokságai Berlin atletikai bajnokságai
Az eredmények általában nagyon gyengék, a mi a három év óta tartó...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98