Dtum
Login with Facebookk
1923 | Október

A bessz

A tőzsdét támadni, annak megszüntetése mellett agitálni, kedvenc foglalkozása egyes sajtóorgánumoknak. Azoknak, melyek felelőtlenül handa-bandáznak egy és ugyanazon frázisokkal már hosszabb idő óta.

Véleményük szerint a tőzsde olyan játéktér, ahol a nem kivánatos elemek részegre nyerik magukat, mig eközben a szerencsétlen, megcsonkított ország jobbsorra érdemes fiai verejtékes munkával sem tudják a mindennapi száraz kenyeret megkeresni.

S ezt az ideológiát azután átplántálták az ország azon rétegeibe is, melyek a közgazdasági tudásukat az ő lapjaikból meritik s ha gyüléseken szónokaik hasonló kijelentéseket tesznek, frenetikus hangorkánnal tüntetnek érveik mellett. 

A tőzsde közgazdasági fontossága mellett tanuskodni felesleges időpazarlásnak tekintenők, ellenben reá kell mutatnunk azokra az eseményekre, melyek rövidesen szemeink előtt peregtek le s ezek az események felnyitják mindazoknak szemét, kiknek éleslátását a sokszor hangoztatott politikai maszlag elhomályositotta. 

A nemzetközi politikai helyzet a németországi események következtében, igen kiéleződött s Európa számottevő piacain erős depressziót okozott. Ezt a nyomást a budapesti tőzsde is megérezte, ahol a szilárd irányzatot pánikszerü lanyhaság váltotta fel. 

S mi történt?!
A szinházak, a szórakozó helyek, a mulatók konganak az ürességtől. A kereskedők tanácstalanul állanak üzleti pultjaik mögött, a gyárakhoz ujabb rendelések nem érkeztek, a pénztelenség vált urrá a piac felett.

S mind ez napok, órák, pillanatok alatt következett be, a tőzsde hirtelen ellanyhulásának hatása alatt. Hány ember kenyere, exisztenciája füződik e vállalatok prosperitásához, azt felesleges kifejtenünk. Megáll a munka, a termelés, hézag, rés képződik az ujjáépités elodázhatatlan munkáján. 

A tőzsde lanyha s megáll a pénz örök forgása, mely éltet teremt, alkot s beáll a csönd, a munkátlanság, a gazdasági halál.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Tőzsdei ügyletek
Szabóné Fricska Anna

A tőzsdei spekuláció a határidős ügyletekhez kötődik, mert a fizetés és a szállítás egyaránt a szerződésben kikötött későbbi időpontban történik meg.

Így a szerződéskötés idején és a teljesítés időpontjában az árak között eltérés alakul ki, amely jelentős is lehet. A spekuláció egyik formája, a hausse az áremelkedést kívánja kihasználni, másik formája a baisse, ilyenkor az árcsökkenésre játszanak.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98