Dtum
Login with Facebookk
1923 | Október

A nemes dohány eredete

 ANASTASIA G. EMILIO a dohányfajok tanulmányozásának eredményei alapján azt következteti,1 hogy a nemes dohány (Nicotiana Tabacum L.) keverékfaj. Ezt a föltevését érdekes keresztezési kísérlettel támogatja. 1916-ban sikerült csiraképes magvakhoz jutnia egy kapadohány (Nicotiana rustica L.) példányról, melynek termőjét a kerti petúnia (Petunia hybrida Hort.) himporával termékenyítette meg.

A magvakat 1917-ben elvetette és a kikelt fiatal növénykékből egyet cserépben, gondos ápolással felnevelt, majd pedig, midőn virágzott, az egyik virág termőjét a kerti petúnia himporával termékenyítette. Ez az újabb keresztezés is eredményes volt s a következő évben az elvetett magvakból olyan növény kelt ki, mely termetben, levelei alakjában és virágjai tulajdonságaiban megtévesztésig hasonlít a termesztett nemes dohányhoz, kivált annak lancifolia nevű változatához.

Ez a kettős bastard: Nicotiana rustica X Petunia hybrida X Petunia hybrida. ANASTASIA szerint, nem azonosítható a nemes dohánnyal, de igen szoros párhuzamba állítható vele (1. kép). A kísérlet alapján pedig szélesebb körben is figyelmet érdemel ANASTASIA elmélete, hogy a rokon növényfajokat, esetleg rokon növénynemzetségeket elsődleges elemi fajok másodlagos összetételének kell tartanunk s így két olyan rokon fajból, melybon egy harmadik rokon fajnak minden eleme, természetes elosztva és más elemekkel is keverve megvan, keresztezés útján ez a harmadik faj előállítható.

A kapadohány és a kerti dohány (Nicotiana petunioides G. Don.) ANASTASIA szerint a nemes dohánynak mindenik elemét tartalmazza s így e kettőből keresztezés útján elő lesz állítható.

Dr. Rapaics Raymund.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98