Dtum
Login with Facebookk
1923 | Szeptember

Egy álgróf szélhámosságai

E Habronszky Sándor foglalkozásnélküli ügynök folytatólagosan elkövetett lopás és csalás büntette miatt vádoltan állott ma a büntetőtörvényszéken Fagy Ivor dr. törvényszéki biró tanácsa előtt. Habronszky már öt évvel ezelőtt, 1918-ban kezdte meg müködését.


Beállitott egy nap Nagy Sándor cukrászhoz és felszólította, lépjen vele üzleti összeköttetésbe. Azt adta elő neki, hogy 11 ezer korona ára cukra van s ha az üzlet megfelel a cukrásznak, hajlandó vele az megkötni.


A cukrász a felszólítás értelmében a 11 ezer korona vételárat az Országos Középponti Takarékpénztár egyik safejába helyezte Habronszky jelenlétében. Sokáig várakozott ezután a cukor leszállítására, és azonban csak nem akart megkezdődni és Habronszky is eltünt a szeme elől. Felnyitotta a safet, kivette a pénzboritékot és a legnagyobb meglepetésére abban a 16,004 korona helyett üres papirszeleteket talált. Habronszky ugyanis a boritéknak a safeba való tételekor üres papirral cserélte ki a bankjegyet.


Időközben kiderült, hogy Habronszky Ausztriában, majd Bajorországba szökött, ahol állítólag ujabban elkövetett büncselekményei miatt letartóztatták és a lansbergi fogházba került. Azonban innen is megszökött és Innsbrukba került. Itt ujból elfogták, letartóztatták és meg is indult ellene a kiadási eljárás. Ennek befejezése után Budapestre akarták hozni, azonban utközben ismét megszökött.


Pár nappal később beállitott egyik ismerőseihez és azt mondotta neki, hogy katonaszökevény és menedéket keres. Az ismerőse szállást adott neki és Habronszky ezt ugy hálálta meg, hogy szállásadóját annak távollétében teljesen kifosztotta. Néhány nappal később beállított egy másik ismerősének lakásába, a ki azonban történetesen nem tartózkodott Budapesten és szolgájának őrizetére bízta lakását. A szolgának Habronszky azt mondotta, hogy a míg barátja visszaérkezik, nála fog lakni. A mikor a szolga nem volt a lakásban, Habronszky ugyanugy tett, mint az előző alkalommal. Feltörte a bezárt szobát, minden elemelhetőt magávat vitt. A lopott holmiból elegánsan felöltözködött és egy ujsághirdetés után beállitott egy olyan helyre, ahol szőnyegeket kínáltak neki eladásra.


- Gróf Sztáray vagyok, - mutatkozott be itt. Több szőnyeget mutattak neki, végül megállapodott egy 740,000 koronás áru nagy szőnyegnél és a vételárról a Magyar Tisztviselők Takarékpénztárá-ra szóló csekket nyujtott át az eladónak. A mikor ezt be akarták váltani, kiderült, hogy ilyen számla az emlitett pénzintézetnél nem is létezik.


Habronszky Sándor ellen megtörtént a följelentés és a kalandos multu ember birósága elé került. Felelősségre vonta a biróság ezenkívül Tóth Gézát is, a ki Habronszky orgazdája volt a vádirat szerint. Itélethozatalra kedden kerül sor.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98