Dtum
Login with Facebookk
1924 | Július

Népszövetségiek interveniáltak a kormánynál a korona árfolyamának emelése ellen

A hazai gazdasági életben legutóbb nagy aggodalmat keltett a korona árfolyamának már-már lendületessé váló, felfelé tendálása s itt-ott már oly vélemények alakultak ki, hogy a korona árfolyama a külföldi kölcsön kibocsátásának napján legalább is az osztrák korona nivóján fog mozogni.

 

Erre a fölfogásra vezethetők vissza azok a nagyobb terjedelmü dollár-kontreminpoziciók, amelyek a legutóbbi napok során alakultak ki a valuták nem hivatalos forgalmában. Sokan már a hazai ipartermelés és a kereskedelem sulyos megrázkódását várták a korona árfolyamának emelkedési lehetőségei folytán.

 

Ezek az aggodalmak szerencsére feleslegesek voltak, mert éppen a legutóbbi napok során igen erőteljes befolyások érvényesültek abban az irányban, hogy a bizonyos kormánykörökből valóban forszírozott korona-hossz be ne következzék.

 

Jól értesült helyről nyert információnk szerint Smith főbiztosnak, avagy még inkább kitünő adjutánsának Siepman erélyes fellépésének tudható be, hogy a pénzügyi kormány – legalább egyelőre – letett arról a tervről, hogy a korona árfolyamát már magasabb nivón stabilizálja.

 

Siepman főként francia és cseh-szlovák példákkal igazolja be a pénzügyi kormány előtt, hogy mily veszélyeket rejt magában, ha a magyar valuta árfolyamát a mai nivónál lényegesen magasabb ponton akarná stabilizálni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98