Dtum
Login with Facebookk
1924 | Július

A Nap hője, a Nap sugárzásának forrása

 Közlönyünk egyik utóbbi számában1 ismertettük EDDINGTON-nak azt a felfogását, hogy a Nap sugárzásának forrása az a hőmennyiség lehet, amely akkor szabadul fel, ha hidrogénatomok magjai héliummaggá tömörülnek.

SWANTE ARRHENIUS egy lépéssel tovább halad. Megbecsüli azt a hőenergiát, amely akkor keletkezik, ha a hidrogénmagok a többi nehezebb elem magjaivá egyesülnek. Azt hiszi, hogy ez a hőmennyiség 90 milliárd évre elég a Nap kisugárzásának pótlására.

De ARRHENIUS más energiaforrást is talál. Mint ismeretes, az atómokat a RUTHERFORD-BOHR-féle atómelmélet szerint úgy képzeljük, hogy középponti, pozitív elektromos mag körül egy vagy több gyűrűn negativ elektromos részecskék, elektronok keringenek. Egy-egy elektron elhagyhatja az atomot, de ehhez az kell, hogy az atom energiát kapjon pl. ráeső X-sugárzástól.

Viszont ha szabad elektron az atóm körébe lép, akkor az atom energiát kisugároz. Vegyünk nehezebb fémből annyi grammot, amennyi a fém atómsúlya. Ezt a tömeget 1 grammatómnak mondjuk. Ha minden atom egy-egy elektront vesz fel és ez az elektron a maghoz legközelebb levő gyűrűre jut, akkor ARRHENIUS szerint 2 milliárd grammkaloria hő fejlődik. Az így kapott hő 1-2 milliárd évre elég a Nap sugárzásának fedezésére.

Ez a felfogás megfelel a csillagok fejlődésmenetének. Ugyanis a csillagok a fejlődés egymás után következő fokain a hidrogén, hélium és a fémek színképét mutatják. A fejlődés folyamán a hidrogénmagok héliummagokká egyesülnek és héliumatómok keletkeznek. Majd pedig még több hidrogénmag áll össze és így a nehezebb atomok alakulnak.

M J.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Napsugár a tengerben Ernest Rutherford (1871 - 1937) Niels Bohr (Jung Man)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98