Dtum
Login with Facebookk
1924 | Június

A Tutankhamen sírjában talált búzaszemek csírázása

A Tutankhamen sírjában talált búzaszemek csirázásáról szóló ujsághír téves és csak újabb felelevenítése annak, a legendágnak, melyet szakemberek kísérletekkel már a mult században kétségbevonhatalanul megcáfoltak.

A „múmia-búzával” végzett csiráztatási kisérletek ugyanis kétféle eredménnyel jártak; az araboktól vásárolt múmia-búza csaknem minden esetben csirázott, ellenben azok a magvak, amelyeket a kísérletező saját maga talált a sirokban, vagy megbízható kézből kaptt, sohasem csiráztak ki. A következtetés könnyü volt: az arabok a régi búzaszemek közé frisseket kevertek, hogy a mennyiséget gyarapítsák, és nem a régi, hanem a friss magvak csiráztak ki.

Gaine 1900-ban 2000 éves búzaszemeket vizsgálva azt találta, hogy a régi magvakban az embryo vörösesbarna színű, ami a protoplasma természetes elöregedés jele. Számos kísérlet bizonyít amellett, hogy a búza már jóval rövidebb idő alatt, mint ami az egyiptomi idők óta eltelt, elveszti csirázó-képességét. BECQUEREL 1 50-60 éves búzaszemeket nagy gonddal vetett el, de egyetlen-egy sem csirázott ki. BURGERSTEIN 1 szerint 10 év alatt a búza csirázóképessége 20-30 %-kal csökken, de a 10 éves búza még 75%-ban csirázott.

A csirázóképesség nagyon függ a mag minőségétől és eltartásának körülményeitől. Mesterséges kiszárítás és léghíjas elzárás mellett tovább megmarad, de így is csak aránylag rövid ideig. Általában azok a magvak, amelyek 50 éven túl is életrevalók maradnak, a ritkaságok közé tartoznak. Az, hogy mi az oka a csirázóképesség végleges megszüntetésének, még nincsen megállapítva.

Semmi esetre sem az okozza a magvak halálát, hogy tartalékanyagaik a lélekzés által felhasználódnak, 2 mert száraz magvakban a lélekzés oly csekély mértékű, hogy gyakorlatilag nullának tekinthető s a nyugalmi időszak alatt teljes élettani tétlenség állhat be s ilyenkor az anyag- és energiaforgalom teljesen szünetel.

Ha azonban meggondoljuk, hogy hosszabb ideig nyugvó száraz magvakban a fehérjenemű tartalékanyagok lassan elváltoznak, ami oldhatóságuk csökkenésében nyilvánul, elképzelhető, hogy a specifius protoplazma-anyagok is idővel úgy változnak meg, hogy további életműködésre alkalmatlanná válnak.

Dr. Nagy Jolán

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A szent sír becsukott szárnyas kapuja(Tuthankamen) A koporsót tartalmazó szent sír (Tuthankamen) Két emberi alakot ábrázoló urna(Tuthankamen) Tuthankamen hadi kocsijának egy része Tuthankamen hadi kocsijának hátsó része
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98