Dtum
Login with Facebookk
1925 | Április

Garai János (Tisza VC) nyerte a MAC Hősök emlékversenyét

Második Rády (MAC), harmadik Glykais (MAFC) – Ideges hangulat a verseny alatt. – Tersztyánszky (MAC) visszalépett.

Tegnap zajlott le a MAC "Hősök emlékversenyé"-nek – amely egyúttal jubileumi verseny is volt – karddöntő mérkőzése, szépszámú közönség jelenlétében. A versenyen megjelent Pallovicini György őrgróf, a vívószövetség elnöke, Múzsa Gyula, a MOB elnöke s a MAC társelnöke, Freistádtler Jenő lovag, perzsa konzul s azonkívül sportéletünk és társadalmi életünk számos kitűnősége, akik mindvégig érdeklődve szemlélték az izgalmas mérkőzéseket.

A verseny győztese Garai János (Tisza VC) lett 5 győzelemmel. Garai elsőségét feltétlenül megérdemelte. Már régen láttuk ily energiával és biztonsággal vívni. A második helyezett Rády József (MAC) rosszul indult, első mérkőzéseit elvesztette, de azután hátralevő, négy asszóját egymásután megnyerte.

Glykais Gyula (MAFC) Rádyval vívott holtverseny után került a harmadik helyre. Glykais közel két évi kényszerszünet után most versenyzett először, s kitűnő támadásaival és feltartó szúrásaival nagy tudásról tett tanúságot.

Végső eredmény
:
1. Garai János (Tisza VC) 5 gy., 2. Rády József (MAC) 4 gy., 3. Glykais Gyula (MAFC) 4 gy., 4. Gombos Sándor dr. (Tisza VC) 3 gy., 5. Dunay Bertalan (BBTE) 3 gy., 6. Petschauer Attila (NVC) 1 gy., 7. Polányi Béla dr. (MAC) 1 gy., 8. vitéz Tersztyánszky Ödön (MAC)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98