Dtum
Login with Facebookk
1925 | Augusztus

Feodor Saljapin

Saljapin világhírének, ma egyedül álló világhírének titkát nem annyira művészetének abszolút nagyságában, mint inkább sajátosan vonzó karakterében kell keresnünk. Igaz, hatalmasabb, gazdagabb basszbariton-hangot sohasem hallottunk; énekkultúrája is páratlan a maga nemében; érzelem festő ereje gigantikus; saját érzelmei pedig, melyekkel az objektivált érzelmeket festi, megragadóan mély, elementáris belső szenvedély világból törnek fel.

 

Mindez azonban még ne egyedüli kiváltsága az orosz énekesnek. Mindebben más művészek is versenyezhetnek vele. Sőt, ha az előadóművészben a műalkotások nagyszerű világába vezérlő kalauzt tekintjük, akkor sok olyan művészt ismerünk, aki sokkal nagyszerűbb és mélyebb világokba vezérel minket, mint Saljapin. Mert, aki a Tristánba, Hans Sachsba vagy a Don Giovanniba elmerül, sokkal nagyobb mélységekbe szállhat alá, mint az, aki legfeljebb egy Boris Godunov mélységeit méri fel.

Ismételjük, Saljapin világhírének beigazolódását nem kereshetjük egyedül itt. Saljapin titka, hogy művészetének világa összefolyik a való-világgal. Minden művészet a reális életből táplálkozik, hogy aztán egy magasabb élet alakjában elszakadjon tőle. Saljapin művészetében azonban ennek a realitásból táplálkozásnak és realitástól elszakadásnak határai elmosódnak. Ő nem "előbb" él, hogy "aztán" alkosson, hanem akkor is él, amikor alkot. Poézis és prózai valóság a Saljapin koncerten egybefonódik.

 

Jellemző erre már a gesztus is, mellyel a művész a közönség elé lép. - íme itt vagyok közöttetek, tartsatok velem, én is veletek tartok; a koncert rendező, aki összehozott bennünket, maga az Élet, az Élet hozott össze bennünket; nincs határozott programom (- tényleg nincsen előre megállapított műsora -), idefigyeljetek pajtások, most elénekelem a dalt a "Balháról," Mefisztó énekelte egyszer Auerbach pincéjében, érdekes, nagyszerű eset volt az! - és énekli máris a dalt, hogy tudjuk meg milyen is volt, hogy is volt az ott az Auerbach-pincében...a közönség felfigyel, ez nem koncert-élmény, ez élet élmény, úgy marad meg emlékezetünkben, mint egy dal, melyet valami szüreti mulatságon egy meglepően jó torkú parasztember énekelt.

 

"Emlékszel, mikor a Városi Színházban Saljapin énekelt?" Ezt úgy mondjuk, mintha azt mondanánk: "emlékszel, milyen szép volt, mikor múlt szüreten az a paraszt nótákat dalolt?" De ez az a zsákhordó a Városi Színházban egyszersmind a legzseniálisabb műénekes, a legöntudatosabb virtuóz! A daloló köznapnak és az ünnepes énekművészetnek ez a páratlan összekeveredése teszi Saljapint azzá, ami: a tömegek feltétlen urává.

A hölgyek úgy kiöltöztek a Saljapin hangversenyre, mint valami udvari bálra, mert hallották, hogy Saljapin valóságos király, akinek udvara a fél világ. Saljapin király igazi udvartartása azonban olyanféle, mint az a a falusi gyülekezet, mely vasárnaponként oda sereglik a legjobb torkú énekes legény köré. Nagyon jól el tudjuk képzelni azt a rajongó lelkes szeretetet, mellyel Saljapint a közelmúltban az orosz proletáriátus elhalmozta.

 

Így kezdhet el énekelni az alkoholtól lassan-lassan megmámorosodó orosz paraszt. hangját felemeli, mozdulatai túlzottak, pátosza kicsapongó, hangsúlya brutálisan nagyító. "ne szavalj már no!" kiáltanánk rá, de egyszerre csak torkunkon akad a szó: ebben a hangban valami megrázóan mély őstermészet örök fájdalma zokog, egy ember élet keres felszabadulást, szaval, szaval, mert többet érez magában, mint amennyit a szavak természetes hangsúlya hordozhat, túlcsorduló szíve még az abc-ből is könnyeket sajtolna és mély kacajokat fakasztana.

Az előtörő költői mámor pszichológiai kialakulását Saljapin a megcsendülő hang első pillanatában egyetlen belső mozdulattal összefogja. Ezt a belső mozdulatot rendszerint külsőleg, egy figyelmeztető) kézlegyintés kíséri. Rendkívüli művészet kell ahhoz, hogy valaki a koncertpódiumon öntudatosan felidézze a nép természetes, öntudatlan költészetének hangulatát.

 

Ilyen művészetet csak kettőt ismerünk: az egyik Helge Lindbergé, a másik Saljapiné. A "néphang" két teljesen ellentétes megnyilatkozását figyelhetjük itt meg. - Lindberg sajátosan a népdal költője. A népdalt a paraszt látszólag minden nagyobb individuális emóció nélkül énekli. Hangja maga a megtestesült legtisztább objektivitás, lelki állapota: az egyéni problémák alá, a legegyetemesebb, legmélyebben általános költészetig leszálló önfeledtség.

 

A legtitkosabb költészet a legtitkosabb utakon lopódzik egyszerű előadásába. Kimondatlan költészet ez, amely megérzi, hogy a legmélyebb poézis mindig kimondhatatlan, hogy minden kifejezés csak sejttetés, s aki jól tud sejtetni, az pontosabban, biztosabban fejezi ki magát, mint aki mindent ki akar mondani. Innen a népi melódiának hihetetlenül lezárt, klasszikusan tömör, az elérhető legnagyobb emberi tökéletességgel ékes formavilága. Lindberg ezt a nagyszerűen objektív, rejtett mélységeiben egyetemes népdal költészetet viszi a hangversenyterembe.

 

Alig nyúl hozzá a zenei anyaghoz, maga a dal dalol, mintegy önmagától, művészetében. - Saljapin művészete a népi éneklésnek az a faja, mikor a közember nem felejti el, ellenkezőleg felrázza magában egyéni problémáit; mikor kiválik egy pillanatra az általánosságból, nehéznek érzi a lelkét, kiönti szívbéli terhét fájdalmasan vagy humorosan, bánatban vagy örömben.

 

Ennek az éneklésnek indítéka az egyéni emóció, külső formája rapszodikus, csapongó. Hogyan kerül az általánosságokban mozgó közember ajkára ez a mélyen szubjektív hang, Kétségkívül valami külső mozgató kell ehhez a legjellemzőbb ilyen külső mozgató az alkohol mámora. Saljapin népdal éneklése ezrét juttatja eszünkbe a borozgatás közben éneklő legényt. Saljapinban azonban a mámor külső indítéka belsővé válik.

 

A mámorosodás valami immanens tényező művészlelkében. A dal itt a személyes problémákat váltja ki a lélekből: az általánosból, egyetemesből kiszakadva vagy a magányosságra vagy az élet közelebb fekvő vonatkozásaira irányítja az érzelmeket. Ez a dal utóbbi esetben hol a bajtársaknak, hol a sors egy osztályosainak, hol a honfiaknak szól, azoknak, akik bennünket körülvesznek, akik hozzánk közel állnak. Az ilyen művészet predesztinálva van arra, hogy nemzeti művészet legyen és Saljapin valóban az oroszok nemzeti énekese.

Saljapin énekében azonban nemcsak az éneklő köznépnek, hanem az amerikai konferansziéknak közvetlenségéből is van valami. Csak egy árnyalat, mely az egykori zsákhordónak belső paraszti gesztusát, melyhez már a cári operában arisztokratikus, előkelő mozdulatkultúra járult, most a modern amerikánus ízléséhez idomította. Mindez azonban hozzátartozik Saljapin művészetének az élettel állandóan összefonódó jellegéhez.

 

A klíma olyan erőteljes egyéniségen természetesen nem változtathat sokat. Inkább csak kifejleszti az egyéniség eredendő sokrétűségét. Saljapin sokoldalúsága, mondanunk sem kell, nem az interpretátor sokoldalúsága. ellenkezőleg: mint a dalirodalom tolmácsolójának, kongenialítása feltűnően korlátolt. Egyedül műsora orosz számaival mutatott lelki közösséget. A német dal- és opera irodalom szellemét szinte humorosan félremagyarázza.

 

Ő nem interpretátor, még csak nem is dalénekes, ő. recitátor, szavaló. Énekszámait, mint a szavalóművészek, nem a művészi érték, hanem egyedül a hatásos előadhatóság receptje szerint válogatja össze. Az értékes művek nagyrészt kiszorulnak ilyenkor; hiszen régi igazság, hogy a szavaló művészet éppen a legmélyebb, legtitkosabb zenéjű versekkel szemben tehetetlen és brutális túlzásaival kifelé forduló hangsúlyával (ez lényegéhez tartozik) könnyen tönkreteszi, a finom, belső ritmus költői életét. Saljapin a dalirodalomnak legnagyobb szavalóművésze s mint ilyen, saját egyéniségén kívül, még valami idegen formai elemet is kénytelen bevinni az előadott műalkotásba.

 

Énekprodukciói szabad fantáziák. Sokoldalúságát tehát nem az ének irodalomban rejlő sokféle művészi tartalmak felismerésében kell keresnünk, hanem fantáziája kiszínező erejében. Ebben azután szinte felülmúlhatatlan. Mint a legnagyobb szavalóművészek a legelejtettebb, csak az összefüggésben fontos, önmagában jelentéktelen mondatból, úgy ő minden legkisebb frázisból is csinál valami megkapót.

 

Elképzelés és kivitel az ő páratlan előadó-képességének, hatalmas hangkincsének, egyetlen pillanat műve. Mint ahogyan a jó írónak a nyelv valamennyi szava, fordulata azonnal rendelkezésére áll, úgy áll Saljapin rendelkezésére minden pillanatban egy hihetetlenül gazdag énekkultúra összes fegyvere. Olyan természetes és talpraesett minden hangszín, minden dinamikai árnyalása, mintha most teremtette volna a költői pillanat hatalma. Ez a könnyedség már magában termeszetessé tenné művészete szavaló-karakterének erőteljes túlzásait.

 

De nála ezen kívül a rapszodikus kifejezés túlságosságát a mögötte álló vele egyenértékű gigantikus temperamentum is meggyőzően alátámasztja. Itt szó sincs ál pátoszról, dagályról vagy éppen hatásvadászatról. Ahogy hangszálai a legnagyobb fellendülést is bírják hanggal, ahogy a legéteribb pianissimóban is csodálatos egyenletesen és tisztán rezegnek, úgy a legtombolóbb szenvedélynek is megvan a művész lelkében a megfelelő arany fedezete, s a legfinomabb ellágyulásokat is igazi líra kíséri.

Saljapin a nagy zene-drámai színész, nálunk csak dal-"szavaló" estét" tartott. Hatalmas értelemábrázoló művészete mögött csak sejthettük még hatalmasabb emberábrázoló művészetét. Ezért, amit Saljapinról feljegyeztünk, az teljes művészetének csak kisebbik töredéke. Csak azokat a foszlányokat láttuk, melyekből az orosz óriás összeszövi nagy színpadi alakításait.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Fjodor Saljapin Gorkij és Saljapin
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98