Dtum
Login with Facebookk
1925 | Augusztus

Svájci zeneszerzők Budapesten

Egy ismerős népnek ismeretlen fiai jelennek meg e héten Budapesten: Svájc-nak, ennek, a nekünk annyira kedves és velünk oly meleg barátságot tartó országnak a legkiválóbb zeneköltői. A filharmóniai Társaság  rendkívüli hangversenyem mutatja be annak a magasszínvonalú zeneirodalomnak néhány alkotását, melyet a román és germán kultúra közé ékelt svájci nép magából kitermelt.


A hangverseny vezető karnagya maga is svájci: dr. Andreae Volkmár, a zürichi filharmonikusok zenekar nagyhírű karmestere, a legkiválóbb svájci zeneszerzők egyike, aki minden tiszta zenei műfajban érdekeset és kiválót alkotott.
Versenytársa a zenei alkotásban Suter Hrermann, drámai erejű, eredeti fantáziával teli zeneszerző, aki kétségtelenül nagy érdeklődést fog kiváltani a zeneértő közönségből.


Honegger Artur, mint az arcképéről, erről a markáns, érdekes művészfejről is látható, eget ostromló, merészen modern zeneszerző. Előadásra kerülő műve, a Pacific 231. című zenekari kép vakmerő programmzene az életzajnak olyan hangutánzataival, amilyenekkel zeneszerző mindeddig alig próbálkozott meg. Ahol ezt a művet eddig előadták, így legutóbb Londonban, nagy ellentmondással találkozott a közönség egyik részéről; a másik rész viszont annál jobban ünnepelte.
Az élők mellett szerepelni fog a hangversenyen a rég elhalt Huber Hans is, a svájciak Schumannja, tehát érdekes és dallamos, mint német mintaképe.


A budapesti társadalom a Kienast Ferenc svájci főkonzul védőségével szereplő svájci szerzőknek meleg ünneplésére készül. Nemcsak az érdemes zeneszerzőket becsüli meg ezzel, hanem tartozást is ró le a svájci néppel szemben, amely a háború alatt annyi barátságot tanúsított a magyar nemzet iránt, a forradalmak alatt a királyi családnak adott menhelyet s azóta ezernyi jótékony cselekedettel sietett a szenvedő, nélkülöző magyar családoknak, főképp a gyermekeknek segítségére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Ambrózy Károly kórházban Ambrózy Károly kórházban
Ambrózy Károly a BEAC nagynevű sulyatlétája ismét hadikórházba...
Kozma motorkerékpáron összes autókat megelőzte a KMAC téli versenyén Kozma motorkerékpáron összes autókat megelőzte a KMAC téli...
Kissé elkésett a KMAC „téli versenye”, hiszen ragyogó...
A szovjet csapatok kiürítik Észak-Iránt A szovjet csapatok kiürítik Észak-Iránt
Az amerikai rádió közlése szerint Eisenhower tábornok Washingtonban...
Katonai és szuverenitást korlátozó intézkedések Katonai és szuverenitást korlátozó intézkedések
A területi és gazdasági rendelkezéseket katonai korlátozások...
Németország – Magyarország 5:3 (0:3) Németország – Magyarország 5:3 (0:3)
A német szövetségi nap ünnepi programjának középpontja volt a...
Az igazi gyöngyök fejlődése Az igazi gyöngyök fejlődése
Alverdes F. mult év folyamán a Szászországi és Thüringiai...
Darvas Lili huszonnégy órája és három szerződtetési ajánlata Pesten Darvas Lili huszonnégy órája és három szerződtetési ajánlata...
Darvas Lili, aki most a bécsi Rivierát viszi sikerre, megnézte a...
Hindenburg Hindenburg
Az oroszverő hős. Hindenburg tábornok neve valahányszor még...
A MAFC nemzetközi úszóversenye A MAFC nemzetközi úszóversenye
A korai őszi verőfény pompás keretet adott a MAFC-miting második...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98