Dtum
Login with Facebookk
1925 | Január

Lédererék már decemberben megkísérelték Kodelka meggyilkolását

Előzetes letartóztatásba helyezték a gyilksokat. A rendőrség más bűnesetekben is nyomoz. Prónay Pál informálta a rendőrséget Léderer előéletéről.

Reiner Mátyásné szenzációs vallomása

A vasárnap folyamán ugyszólván teljesen tisztázódott a Tölgyfa-utcai borzalmas gyilkosság minden részlete a nyomozó hatóságok előtt. Míg a rendőrségen Radocsay Jenő dr. rendőrkapitány vasárnap ismét kihallgatta Léderer Gusztávnét, valamint a gyilkos főhadnagy öccsét, Léderer Sándort, addig a katonai törvényszék épületében Léderer Gusztávot hallgatták ki ujból.
Maguk a vizsgálatot teljesítő hatósági emberek is borzadva és undorodva beszélnek a bestiális kegyetlenséggel végrehajtott gyirlkosságról, amely most hogy annak hovatovább minden részletére világosság derül, még bestiálisabbnak tűnik fel minden jóérzésű ember előtt.

A vasárnapi kihallgatások


Szombaton éjszaka tudvalevőleg félbeszakították a kihallgatásokat s azok folytatását Radocsay kapitány vasárnapra tűzte ki.
Kihallgatták Novák István háztulajdonost, a Club –garage igazgtóját, aki igen érdekes és fontos vallomást tett. Elmondotta, hogy a gyilkosság éjszakáján hallott tompa pufogáshoz, butorok huzogatásához és fűrészeléshez hasonló zajt már több ízben hallotak.
Ez a körülmény megerősíti a rendőrségnek azt a gyanuját, hogy Lédererék több hasonló- a multban felderítetlenül maradt gyilkosságot is követtek el.
Novák után Léderer Gusztávnét és Léderer Sándort hallgatták ki ujból. A főhadnagy öccse beismerte, hogy a sógornője Csepelen átadott neki 60 millió koronát és ugyanekkor elmondotta, hogy megölték Kodelkát.


Beismerte az ötmillió korona hallgatási díj átvételét is.
Az asszony a mai rövid kihallgatás alatt megerősítette a tegnap este tett jegyzőkönyvi vallomását, amely szerint férjével előzetesen megbeszélték a gyilkosság körülményeit. Kodelkát álmában meggyilkolták, azután feldarabolták. A holttest részeit részben a Dunába dobták, részben férje a Gubacsi híd alatt elrejtette, a többit pedig lakásukban rejtegették.
A rendőrségen elrendelték az eddig még ki nem derített bűnügyek nyomozásának ujravaló felvételét, mert nincs kizárva az, hogy több hasonló gyilkosságot is elkövettek Lédererék.. A rendőrség bűnjelként lefoglalt egy véres husvágó bárdot, egy nagy konyhakést, kézi bőröndöt, véres párnát, lepedőt, valamint Novák padlására csempészett félig nedves férfiruhákat, amelyekről a rendőri nyomozás megállapította, hogy a főhadnagy ebben követte el a hulla aprítását.


Lédererné cinikus nyugalommal hallgatta a letartóztatási végzés kihirdetését. Megvan győződve róla, hogy két évnél több büntetést sem ő, sem a férje nem fog kapni.


Prónay Pál informálta Radocsay rendőrkapitányt Lédererről.


Vasárnap délelőtt dr. Radocsay Jenő rendőrkapitány beszélgetést folytatott Prónay Pál alezredessel, akinek zászlóaljában szolgált Léderer. 1921-ben, mint tiszt szolgált a zászlóaljában. Mivel azonban különböző visszaéléseket és szabálytalanságokat követett el, mint erkölcstelen és megbízhatatlan egyént elbocsátották.
Mi történt december 22-én?

Vasárnap a késő esti órákban a főkapitányság központi ügyeletén egy asszony jelent meg, aki érdekes és nagyfontosságu tanuvallomást tett a Kodelka-ügyben.


A nő vallomását szigoru titokban tartották és erről a rendőrség semminemű felvilágosítást nem adott.


Munkatársunk a vallomást tevő asszonyt lakásán kereste fel és megkérdezte őt tanuvallomásáról. Az illető Reiner Mátyásné trafiktulajdonosnő, aki a Mária Valéria - utca 3 szám alatt lakik, elmondotta, hogy a Bank-utca 4. szám alatt van trafikja, ott december hó 22-én megjelent Kodelka Ferenc hentesmester szivarvásárlás végett.
Reinernének feltűnt, hogy Kodelka csuklóját hatalmas pólya borította.
Megkérdezte őt erre vonatkozólag, mire Kodelka a következőket mondotta el:
-Tegnap este vacsorán voltam Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagy ismerősömnél. Nagyon kellemes hangulatban töltöttük az estét, megvacsoráztunk, de ugy 11 óra körül hirtelen elálmosodtam, különös hangulat vett rajtam erőt és csak arra emlékszem, hogy lefordultam a székről.


Amikor felébredtem, a földön fekve két lábamat ősszekötözve találtam. Kezem jobb csuklóját hatalmas kötés borította. Tanácstalanul néztem szét, amikor Lédererné elmondotta nekem, hogy vacsora közben hirtelen rosszul lettem, elájultam, a kezemben lévő poharat leütöttem az asztalról és annak szertehulló darabkái jobb csuklómon ereimet felhasították ugy, hogy onnan vastagon sugárzott a vér. Lédererné - mint mondotta, az Irgalmas kórházból hívatott orvost, aki kezemre a kötést alkalmazta.
Reiner Mihályné ekkor még nem fogott gyanut, csak mikor az ujságban Kodelka Ferenc meggyilkolásáról olvasott.

Valószínűleg Lédererné altatót kevert Kodelka italába, de az altatószer nem volt elegendő mennyiségű, s a hentesmester hamarabb ébredt fel és ezért akkor elálltak a meggyilkolástól. Néhány nap mulva-mondotta Reinerné munkatársunknak- december 26-án délelőtt Kodelka ismét Bank-utcai trafikomban járt, amikor megmutatta nekem a nála levő hetven millió koronát és azt mondotta, hogy egy nagyrabecsült barátjának, Léderer Gusztávnak közbenjárásával igen előnyös üzletet fog ezzel a pénzzel kötni.


- Kodelka Ferenc meggyilkolása előtti estén, január 6-án véletlenül ugyancsak találkoztam Kodelkával a Baross-utcában. Kodelka akkor előadta, hogy éppen aznap volt Lédererékkel a Bristol – szálló ötórai teadélutánján, ott kellett volna találkoznia azzal a bizonyos urral, akivel Léderer közbenjárásával a pénzüzletet le kellett volna bonyolítania. Azonban elkésve érkeztek, az illető ur jövetelük előtt néhány perccel már elment.


Ezekből a jelekből és a fenti tanuvallomás fontos részleteiből rekonstruálható most már magának a gyilkosság előtti napoknak a története és megállapítható az a körülmény, hogy Lédererék már régebben készültek Kodelka meggyilkolására és kifosztására.
Reiner Mátyásné trafikosnő tanuvallomása alapján a rendőrség nyomban ujabb vizsgálatot indított meg az ügyben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kép baloldalán látható Léderer Gusztáv, középen Kodelka Ferenc, a feldarabolt  hentesmester, jobb szélen pedig Léderer Gusztávné, Shwartz Mici Kodelka Ferencné, a meggyilkolt kolbászgyáros felesége most egy budapesti kávéházban lép fel mint énekesnő
Cikk-ajánló
A marseillei merénylet a francia kamarában A marseillei merénylet a francia kamarában
A kamara vasárnapra virradó ülésén szóba került a marseillei...
Windischgrätz bevallotta védőjének Windischgrätz bevallotta védőjének
A frankhamisitási bünpörben a királyi ügyészségnél és a...
Filmpremierek
Nathan Rotschild ezerszínű arcán sose tükröződnek vissza a kor...
Csortos Gyula válik? Csortos Gyula válik?
Este 7 óra. Csortos érkezik legelsőnek a Vígbe, ő játssza ez uj...
Modern festők Modern festők
E czim alatt a Franklin-Társulat új vállalatot indít meg, mely...
A Tudományos Akadémia Almanachja A Tudományos Akadémia Almanachja
A Tudoményos Akadémia az 1900. esztendőre is kiadta Almanachját,...
A toronykirály centennáriuma A toronykirály centennáriuma
Melyik a világ öt leghíresebb épülete? A gizehi piramis, a newyorki...
A rendőrség keresi Ruzics ügyvédet A rendőrség keresi Ruzics ügyvédet
A Ruppert Rezső nemzetgyülési képviselő interpellációja révén nagy...
Archipenko Archipenko
A Horizont könyvtár első füzete az orosz Archipenkónak, a ma élő...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98