Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Schandl Károly földmívelésügyi államtitkár beszédet mond a Széchenyi-ünnepélyen
Ellenzéki körökben sokat remélnek attól a pártközi konferenciától, amelyet a földreform kérdésében Scitovszky Béla házelnök szerdán délelőtt 11 órára hivott össze. Alkalmunk volt a konferencián szóbakerülő kérdésekről Schandl Károly, földmivelésügyi államtitkárral beszélni, aki a...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Számológép (hirdetés)
Több levél fekszik asztalomon e tárgyban, melyeket különböző testületek irtak hozzám s ezekből látom, hogy országos bajjá lett a becsületes, normális alapokon fekvő kalkuláció, ármegállapitás hiánya. Egyebek közt...
Alkony... Az elöntött földek fölött a végtelenbe olvadt a tengernyi víz.
Zalaegerszegről jelenti telefónon a Hétfői Napló tudósítója: Szombaton késő délután újabb jelentések szerint a Mura erősen megáradt és több helyen elhagyta medrét. A nagykanizsai főszolgabíró Bődy Zoltán alispántól...
Bud János pénzügyminiszter
A nemzetgyűlés elmult hetét az új magyar pénz megállapításának kérdése avatta nagyjelentőségűvé. Bud János pénzügyminiszter terjesztette be az új pénzre vonatkozó törvényjavaslatot, amely szerint – mint ismeretes...
Villanylámpa
A bázeli kölcsön egyezmény, mint ismeretes, a villamosvasutak és az elektromos-művek bevételeinek 10 százalékát kötötte le a hitelezők javára s a főváros ezt a kérdést úgy oldotta meg, hogy a villamosjegyek árához...
Bud János pénzügyminiszter programmbeszédet mond a rétsági kerületben
A pénteki minisztertanács letárgyalta a valorizációs javaslatot, amelyet Bud János pénzügyminiszter kedden ismertet az egységespártban. A valorizációs javaslat főbb intézkedéseiről Bud János pénzügyminiszter a következőket...
Hentes- és mészárosmester segédjével és inasaival
Az iparososztály talán a legutóbbi időkig abban a naiv hitben élt, hogy sanyaru helyzetének legtöbb oka, hogy a kormánykeréknél ülők között igen ritkán akad olyan, aki származása, neveltetése és gyakorlati ismeretei...
Növény- és gyümölcsvédelmi gyülés
A Növényvédelem című igen értékes ujságban írja Kadocsa Gyula, hogy gyümölcsfáink lombjának, virágjának, termésének lerágásával a legnagyobb kárt a téli araszolók hernyói okozzák. Irtásuk aránylag egyszerű és olcsó....
Cikk-ajánló
A pengő és a garas lesz a váltó ércpénz A pengő és a garas lesz a váltó ércpénz
Érthető az a felzudulás, amelyet az uj pénznem: a pengő osztószáma...
Mi legyen az uj magyar pénz neve? Mi legyen az uj magyar pénz neve?
Nem érzem magamat hivatottnak, hogy a pénzügyi tudósok most folyó...
A kistőkések valorizációs mozgalma A kistőkések valorizációs mozgalma
A hadikölcsönök, záloglevelek és biztositási kötvények...
Az Országos Földbirtokrendező Biróság eddigi müködésének eredményei Az Országos Földbirtokrendező Biróság eddigi müködésének eredményei
Az Országos Földbirtokrendező Biróság 1921. június 20-án megkezdett...
Külkereskedelmi szerződések nem segitenek a mai forgalmi adórendszer mellett Külkereskedelmi szerződések nem segitenek a mai forgalmi adórendszer...
A Kereskedő és Iparos Ujság külkereskedelmi ankétja kapcsán Szurday...
A betéti kamatlábat leszállították, a hitelkamatlábat ellenben nem A betéti kamatlábat leszállították, a hitelkamatlábat ellenben nem
A szanálási akció kezdete óta a betétállomány állandóan emelkedik,...
Mi legyen az uj magyar pénz neve? Mi legyen az uj magyar pénz neve?
Nem érzem magamat hivatottnak, hogy a pénzügyi tudósok most folyó...
A malmok forgalmi adóját egyötödére csökkentette a pénzügyminiszter A malmok forgalmi adóját egyötödére csökkentette a pénzügyminiszter
Az Országos Molnár Egyesület elnöksége Bugyi Antal nemzetgyűlési...
Viharos értekezlet az exporttárgyalások sikertelensége miatt Viharos értekezlet az exporttárgyalások sikertelensége miatt
Szombaton Bécsben eredmény nélkül félbeszakították az osztrák-magyar...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98