Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A százesztendős gőzvasút
Százéve annak, hogy az első vonat 1825-ben 450 utassal a Stockton-tól Darlington-ig (Anglia, Yorkshire) terjedő útat megtette.A jubiláris évforduló alkalmából Angliában nagy ünnepséget rendeztek, melyen a Nemzetközi Vasutas Kongresszusnak Londonban időző összes tagjai, élükön 32 állam...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
100 éves a Tudományos Akadémia
November 3-án volt száz éve annak, hogy 1825-ben az országgyűlésen gróf Széchényi István, „a legnagyobb magyar” vagyonának egyévi jövedelmét felajánlotta a létesítendő Magyar Tudományos Akadémia céljaira....
Pohár, tányér, ebéd
Az egészségre nem közömbös a fogyasztásra kerülő ételek és italok hőmérséklete. Sok bajnak és egészségi ártalomnak kútforrása az a rossz szokás, hogy az ételek és italok hőfokát figyelmen kívül hagyják és a kellőnél...
Ida Tacke
Amióta megtudtuk, hogy nem az atómsúly az elemek legfontosabb jellemzője, hanem a „rendszám", az elemekről szóló ismereteink lényegesen előrehaladtak és alapjaikban gazdagodtak. A rendszám - tudvalevőleg -...
A réz sóinak szerepe a növények életében. A réz sói, mint általában az összes nehéz fémek sói, erős plasmamérgek. A zöld algák különösen érzékenyek a réz sói iránt, a Spirogyra például elpusztul az olyan táplálóoldatban....
PCC84-elektroncsö
Minden földrengést jelző készülék (szeizmográf) valamely a föld felszínével szilárdan összefüggő pontnak és egy, mondatni a térben szilárdan álló pontnak egymástól vett elmozdulását méri. A térben szilárdan álló...
Kígyóbűvölő
Eugene Duployen de Gyn, a bukaresti psychológiai intézet hirneves tanára, aki Londonban volt s ott egy igen érdekes mutatvánnyal lepte meg a közönséget. Merev nézésével néhány perc alatt egy ausztráliai mérges kígyót...
Cikk-ajánló
A szignaturákban való hit A szignaturákban való hit
A geocentrikus és anthropocentrikus világnézet idejében, amidőn azt...
Új elem - Hafnium Új elem - Hafnium
A gyorsan haladó atóm-kutatás újból fontos eredményt mutathat fel. A...
Száz éves lokomotiv Száz éves lokomotiv
1905-nek a végét járjuk és a mi jubileumot kedvelő időnkben...
A szomjúság és a szomjérzés A szomjúság és a szomjérzés
A szomjúságot a garat mélyén érezzük. Az ellen az általánosan...
A vasút történetéből A vasút történetéből
Az ötvenes és hatvanas években az erdélyrészi „üzletes”...
A szőlő legveszedelmesebb ellensége A szőlő legveszedelmesebb ellensége
Az a bizonyos régi jó idő ma már a szőlőtermelés terén is csak a mult...
Földrengést jelző készülék Földrengést jelző készülék
Földalatti kamarában, mozdulatlanúl, szilárd alapra téve, áll a...
A világ legnagyobb szeizmográfja A világ legnagyobb szeizmográfja
Mindenekelőtt azt kell megmagyaráznunk olvasóinknak, hogy mi ez a...
Hol székel az éhség érzése?
Nemcsak a laikusok, de az orvosok is még nem régiben azt hitték, hogy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98