Dtum
Login with Facebookk
1925 | Szeptember

A betéti kamatlábat leszállították, a hitelkamatlábat ellenben nem

A szanálási akció kezdete óta a betétállomány állandóan emelkedik, miután azok a tőkék, melyek az inflációs időszakban a tőzsdén összpontosultak, a tőzsdei konjunktura leromlása óta nagyrészt betétként lettek a pénzintézeteknél elhelyezve gyümölcsöztetés végett.

A fokozatos emelkedés most is tart, míg 1924 juniusában a Postatakarékpénztárnál és a 13 budapesti vezetőintézetnél elhelyezett betétek összege 36.7 millió aranykorona volt, az év végéig a betétállomány 144.4 millió aranykoronára, 1925 márciusig 271.1 millió, juniusig 333.2 millió és julius végéig 344.3 millió aranykoronára emelkedett.

A betétállomány növekedése arra az elhatározásra ösztönözte a takarékpénztárak és bankok egyesületét a Tébét, hogy szeptember hó 15-től kezdődőleg a betétkamatlábat 1%-kal leszállítja, anélkül azonban, hogy ugyanekkor leszállítaná a hitelkamatlábat is.

Ez az elhatározás teljesen indokolatlan és közérdekellenes, hiszen köztudomásu, hogy a kereskedelmi hitelek kamatlába kb. 50%-kal magasabb nálunk a hivatalos bankrátánál, a bankok kamatjövedelme tehát elég jelentős és a betétkamatláb leszállításával ujabb nyereséghez jutnak, amennyiben 1%-kal nagyobb lesz a különbözet a betéti kamatláb és a hitelkamatláb között.

A betéti kamatláb leszállításának csak ugy volna értelme, ha azzal egyidejüleg a hitelkamatlábat is leszállítanák, miként az Ausztriában is történt, a gazdasági körökben, tehát ennek elmaradása nagy megütközést keltett.

Az Országos Kereskedő és Iparos Szövetség elhatározta ezért, hogy a pénzintézetek sérelmes határozatával szemben a belügyminiszterhez fordul orvoslásért, rámutatva arra, hogy a betéti kamatláb leszállítása olyan nyereséghez juttatja a pénzintézeteket, hogy teljes joggal lehet a hitelkamatláb leszállítását is megkövetelni, a Szövetség azt kéri, hogy a pénzügyminiszter a legerélyesebben szorítsa rá a pénzintézeteket annak az abnormis különbségnek megszüntetésére, amely jelenleg egyrészt a Nemzeti Bank kamatlába és a magánkamatláb, másrészt a betétek kamatlába és a hitelkamatláb között fennáll.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Postatakarékpénztár főhomlokzata A Postatakarékpénztár Hold-utczai palotájából: A takaréküzleti osztály egyik terme
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98