A csillagok, főként, ha a horizon közelében vannak, hol a fénytörés a legnagyobb, nem látszanak egyszerű fényes pontoknak, hanem függőleges irányban elhelyezkedő színképet mulatnak, mely fönt ibolya-, lent vörösszínű.

De ha nem ilyen fényes ponttal van dolgunk, hanem nagyobb kiterjedésű csillaggal, mint a Nap, akkor, mint Danjou és Rougier tanulmányukban kifejtik, a tünemény módosul; a különböző színek nagyrészt elfödik egymást s csak a korong alsó és felső széle mutat színezödést. A korong felső széle rövid hullámú fénysugarakat lövel, az alsó része pedig hosszú hullámuakat s vörös színben játszik.

Azt várnók tehát, hogy a lenyugvó nap felső széle nem zöld, hanem kék- és lilaszínű lesz, azonban ezek a színek nem jelentkeznek. Danjou és Kougier ennek a jelenségnek is megadják az okát. A levegő részecskéi és a lebegő por a fénysugár hullámhosszának 4-ik hatványával fordított arányban engedik át a fényt. A rövid hullámhosszúságú sugarakat tehát a vastag levegőréteg majdnem teljesen elnyeli úgy, hogy csak a hosszabb hullámú zöld- és méginkább a vörös sugarak jutnak rajta keresztül.

De ha a levegő nagyon átlátszó, a napkorong felső széle kék-, sőt lilaszínű is lehet, amint egyes ritka észleletek tanúskodnak róla. Danjou és Rouoikk 1920-ban két ízben látták a kék sugarat megjelenni. E két észlelő színképelemző vizsgálat alá is fogta a tüneményt. A színképelemző készüléket a strassburgi székesegyház tetején helyezték el, honnan messze lehetett látni s így pompásan észlelhették a Nap lenyugvását.

A napkorong felső része a színkép zöld részét, középső része a teljes napszínképet, alsó része a színkép vörös részéi mulatta. Mindhárom színképen a jellegzetes vonalak egy függőlegesbe estek. A zöld és vörös színképi részlet kiegészítő színképet adott. A fényszóródás rendes volt. A zöld sugár hát nem egyéb, mint a Nap csonka színképe. Ha így áll a dolog, magától értetődik, hogy nemcsak a lehunyó, hanem a felkelő Napnak is lehet zöld sugara.

És valóban napfölkeltekor is többen észlelték. Különben is, miként Danjou és Rougier megjegyzik, a tünemény nem ritka, csak ritkán észlelt. Magam is gyönyörködtem egyszer benne, midőn évekkel ezelőtt a kolozsmegyei Magurán a naplementét szemléltem s eszembe sem jutott, hogy a napkorong felső részének smaragdszínű villódzása Verne Gyula zöld-sugara.

Hátra van még, hogy a tünemény időtartamáról is szóljunk néhány szót. A lehunyó Nap zöld és vörös része közölt 10"-nyi köz van, ami megállapítja a zöld és vörös részek nagyságát. A Nap pedig nálunk mintegy 2 perc alatt tűnik el a láthatáron; vagyis ennyi idő telik el, míg korongjának alsó és felső széle a horizont érinti úgy, hogy körülbelül 2/3 másodpercig tart csupán a zöld sugár.

Az egyes észlelők azonban azt állítják, hogy 2 másodpercig is látták fényleni a zöldsugarat. Danjou és Rougier ezt úgy magyarázzák, hogy az egymáson nyugvó levegőrétegek nem mindig homogének s a fénytörés és fényelnyelés nem történik oly egyenletesen, mintha e két sajátságot a magassággal szabályosan változónak tesszük föl.

Azonban a lehunyó Nap alakjának különös elváltozásai bizonyítják, hogy a levegő fénytörése gyakran szabálytalan s a napkorong zöld része ezért kivételes méretet érhet el. Ha tehát a zöld fényben ragyogó korongrész nagyobb, a tünemény is tovább tart 2/3 másodpercnél s elérhet 2 másodpercet, sőt többet is.

Bármiként áll is a dolog, a szép tünemény csak rövid ideig tart. A zöld sugárra is illenek hát Moore Tamás elégikus szavai:
Mind elhervad, ami fényes,
Előbb: mind fényesebb.
Akkor vész el minden édes,
Amidőn legédesebb.

Bogdánfy Ödön.