Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1926 | Június

Miért maradt el ismét Karsavinának, a világhirű orosz ballettáncosnőnek budapesti estélye?

Tamara Karsavinának határozottan pechje van a budapesti vendégjátékaival. Egy esztendővel ezelőtt a Vígszínházzal volt némi botránya. Annakidején ugyanis összekülönbözött a zenekarral, amely sehogysem tudta úgy kísérni a táncokat, mint ahogyan kellett volna. Karsavina hangos szóváltás után otthagyta a színházat, mérgesen vonatra ült és elutazott.

 

Azóta másodszor is hirdette a Vígszínház Karsavina táncestélyét, de a cári ballet volt primaballerinája kijelentette, hogy csak akkor hajlandó ismét eljönni a Vígszínházba, ha az Operaház zenekarát adják melléje kísérőül, illetőleg, egy operai zenészekből alakított zenekart szerződtetnek.

 

A Vígszinház igazgatósága nem teljesítette ezt a kérést, Karsavina pedig lemondta a vendégjátékot. Nemrégiben ismét feltűntek a Karsavina vendégjátékokat jelző plakátok. Ezúttal a Városi Színház hirdette az orosz művésznőt, akinek partnerével, Wladimiroffal, december huszadikán kellett volna Budapestre jönnie.

 

A Városi Színház igazgatósága azonban húzódozott az ügytől a legutolsó napig. Vonakodott megjelölni a vendégszereplés pontos dátumát. E helyett leszerződtettek egy hangját vesztett orosz nagyságot, akiről köztudomású, hogy nem tud telt házat csinálni. Karsavina viszont megunta az örökös várakozást és a sok levelezést s megírta impresszáriójának, hogy nem jön többé Budapestre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szalai József országos rekordot javított a VAC tornaversenyén Szalai József országos rekordot javított a VAC tornaversenyén
Legnagyobb tornászegyesületünk egyike: a Vívó és Atletikai Club,...
Életmentő puska Életmentő puska
Ha egy tengerjáró hajót komoly baleset ér és menekülésre nincs már...
Sajátságos találmányok Sajátságos találmányok
Csehországban a távolabb fekvő vásárokra hajtandó ludakat...
Detektívnap a Margitszigeten Detektívnap a Margitszigeten
A maga nemében páratlan, nagyszabásu ünnepély volt a detektívnap,...
Mentés a tengeren Mentés a tengeren
Igen könnyen megesik, hogy a hajó munkásai vagy utasai közül valaki a...
Naplopókat nem etetünk Naplopókat nem etetünk
Garami Ernő kereskedelmi miniszter, a Szocziáldemokrata párt egyik...
Készülődés a Nemzeti Sport vívóversenyére Készülődés a Nemzeti Sport vívóversenyére
Auguszta főhercegnő és József Ágost főherceg e héten csütörtökön e...
Éjfél után ért véget a balatoni vitorlásverseny Éjfél után ért véget a balatoni vitorlásverseny
Két évvel ezelőtt rendezte meg először a Hungária Jacht Club a...
Tilos a lakmározás Tilos a lakmározás
Mint Gráczból irják, a stájerországi helytartóság megtiltotta a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98