Dtum
Login with Facebookk
1926 | November

Két fiatalember halálos párbaja a Rózsa uccában

Barátok harca egy leányért.

Vasárnap délelőtt a Rózsa ucca járókelői két fiatalember hangos vitájára lettek figyelmesek. A következő pillanatban a két fiatalember egymásra rohant és viaskodni kezdett. A verekedés csak néhány percig tartott, mert az egyik hirtelen hangos sikollyal összeesett. Zuhanáskor egy nagy kés hullott a földre. Mentők jöttek, akik megállapították, hogy a fiatalembert sulyos hasszurás érte, mire beszállították a Rókus-kórházba. Közben rendőr is került elő, akinek sikerült a véres verekedés történetét tisztáznia.


Szabó Béla magántisztviselő és Kapitány Béla cipőfelsőrészkészítő kik azelőtt jóbarátok voltak, már hetek óta ellenséges viszonyban állottak egymással. A két fiatalember korábban megismerkedett egy lánnyal, akibe mindketten szerelmesek lettek. A lány szerelmének elnyeréséért a fiatalemberek ádáz harcot vivtak egymással. A küzdelemből Szabó Béla került ki győztesen, aki egy héttel ezelőtt el is jegyezte a lányt.


Vasárnap délelőtta két rivális találkozott a Rózsa uccában. A fiatalemberek között heves vita támadt, mely csakhamar tettlegességig fajult el. Pofonok, ökölcsapások hangzottak. Százakra menő tömeg nézte a két fiatalember izgalmas párbaját. A harcban már-már Szabó látszott erősebbnek, mikor Kapitány Béla hirtelen a zsebébe nyult, előrántotta hatalmas bőrvágókését és azt teljes erővel Szabó hasába szurta. A szerencsétlen fiatalember hangos sikollyal, eszméletlenül esett össze.


Kapitányt a rendőr mentette meg a tömeg haragjából és előállította a főkapitányságra. Szabó Béla felépüléséhez, akit a mentők életveszélyes sérülésével haldokolva szállítottak a Rókus-kórházba, semmi remény nincsen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Szombathelyi Sport-Egylet dísztornája. A Szombathelyi Sport-Egylet dísztornája.
Elmult vasárnap rendezte a Szombathely Sport-Egylet az idei...
A világegyetem tágulása, a ködök színképei A világegyetem tágulása, a ködök színképei
Számos ködben sikerül a ködhöz tartozó csillagok közül egyeseket...
Fülbetegségek, a hallószerv betegségei Fülbetegségek, a hallószerv betegségei
Annál gyakoribbak, a hallószerv betegségei. Kiterjedésük sokkal...
Ferencváros – Újpest 2:1 (1:1) Ferencváros – Újpest 2:1 (1:1)
Közel két évtizeden át még gondolni sem mertek arra a...
A föld ismeretlen területei A föld ismeretlen területei
Pontos adatokat adni arra nézve, vajjon mekkora lehet arra terület,...
Az orosz sereg általános visszavonulás előtt Az orosz sereg általános visszavonulás előtt
A Burd rámutat arra, hogy ő már az orosz főhadiszállás február 11-iki...
Botrány a vízipóló-mérkőzésen Botrány a vízipóló-mérkőzésen
Sajnálatos incidens történt a pünkösdhétfői FTC – MAFC...
Az Aggteleki barlang, a bejárat Az Aggteleki barlang, a bejárat
Hazánk különleges természeti szépségei közt legelső helyen áll az...
Hétfőn kezdték meg az óbudai híd építését Hétfőn kezdték meg az óbudai híd építését
Régi kívánsága teljesül a főváros népének, elsősorban pedig Óbudának:...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98