Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
Szovjet aranyszállítmány Londonban.
Olyan országban, mely példátlanul sulyos válság után erejének teljes latbavetésével küzd az egyensuly helyreállitásáért, kisebbfontosságu pénzügyi kérdéseknek is nagy a sulya, különösen, ha az alárendelt kérdésekhez is politikai következmények füződnek. Hogy a stabilizált magyar papirkoronáról......
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
A magyar szakácsok körének tagjai és a genfi szövetség tagjai a legutóbb jól sikerült ismerkedési estélyt rendeztek.
A drágaság nemcsak a magyar glóbusz problémája. Végig, egész Európán pusztít ez a nagy veszedelem s minden ország a maga módja szerint próbál védekezni ellene, Angliában nagy áldozatok árán akadályozta meg a konzervatív...
Épül a csepeli kikötő.
Immár két törvény mondta ki, hogy az építőipar rendezéséről külön törvény készül. Először az 1884. évi XVII. tc. 10. §-a, másodszor az 1922. évi XII. törvény állapítja ezt meg. Ennek már 42 esztendeje. Sok fontos...
Itt a pengő!
A pengőérték népszerűsítése és az új számításra való átmenet megkönnyítése céljából a Magyar Nemzeti Bank az 1000 korona és ennél nagyobb névértékű államjegyek egy részét 1926. augusztus 25-étől kezdődőleg pengőérték...
Az 1924. évi IV. t.-c. többek között az adóknak aranykoronaértékben való kivetését is elrendelte, megállapítván, hogy a legkisebb adókulcs 800 korona jövedelemnél 1%, a legnagyobb pedig 200.000 aranykorona jövedelemnél...
Vass József, népjóléti miniszter
A magyar játékbank ügye még ezen a héten döntő fordulathoz érkezik. A helyzet ugyanis az, hogy a kormány tagjai elvben, már a miniszterelnök szabadságideje alatt, megállapodtak a játékbank fölállításához szükséges...
A mohácsi tenyészállatkiállításról.
A szomorú emlékű mohácsi csata négyszázadik évfordulója alkalmából Mohácson tartott ünnepségek és kiállítások sorozata augusztus 20-án vette kezdetét a Baranyavármegyei Gazdasági Egyesület által rendezett állat-...
Traktor hirdetése
Találóan mondja a közmondás, hogy: „Nincsen olyan kár, amiből haszon ne származnék”. Ha átforgatjuk Hermann Ottónak, a nagy természetbúvárnak „A madarak hasznáról és káráról” írt figyelmet...
Cikk-ajánló
Csak a „mester” tarthasson tanoncot Csak a „mester” tarthasson tanoncot
Amikor az 1884-es ipartörvényt megformálták, az a cél lebegett az...
Pengőmérlegek Pengőmérlegek
A hivatalos lap testes számai sorra közlik a részvénytársaságok...
A kisgazdák nem hajlandók gabonaexportjukat kiszolgáltatni a gyáripar tulzó követeléseinek A kisgazdák nem hajlandók gabonaexportjukat kiszolgáltatni a gyáripar...
Az osztrák-magyar provizóriumra vonatkozó tárgyalások megszakadása...
A Nemzeti Bank beváltja a régi érempénzeket A Nemzeti Bank beváltja a régi érempénzeket
A Magyar Nemzeti Bank intézetei megkezdték az érempénzek beváltását,...
A bánya és erdőmérnökök ipari gyakorlásának ügye A bánya és erdőmérnökök ipari gyakorlásának ügye
Május hó 11-én tartotta a kamarai ipari osztály május havi rendes...
A pengőbankjegyek októberben kerülnek forgalomba A pengőbankjegyek októberben kerülnek forgalomba
Az uj valutáról szóló törvény tudvalevően ugy intézkedik, hogy a...
A csarnoki és piaci árusok följajdulása A csarnoki és piaci árusok följajdulása
Ezerkétszáz csarnoki és piaci árus gyült össze vasárnap délután a...
A kormány mindenáron letöri a drágaságot A kormány mindenáron letöri a drágaságot
A legutóbbi minisztertanács óta az egész sajtót alarmirozta az a hir,...
Az őstermelőn kívül mindenki köteles a jövedelme után adót fizetni Az őstermelőn kívül mindenki köteles a jövedelme után adót fizetni
Az általános kereseti adóról szóló törvény szerint általános kereseti...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98