Dtum
Login with Facebookk
1925 | Február

Kétszeres forgalmiadóval sujtják a tojáskereskedőket

A mezőgazdasági termékek forgalmában ismételten fordultak már elő zavarok amiatt, hogy a forgalmi adóról szóló törvény az őstermelőket mentesíti a forgalmi adó alól, az őstermelés produktumainak további forgalmában azonban mindezek a cikkek forgalmiadókötelesek.

A forgalmiadóellenőrök, különösen a vidéken, sehogy sem tudtak belenyugodni abba, hogy az őstermelők részéről történt eladások forgalmi adó lerovása nélkül legyenek lebonyolíthatók, s ezért azzal a módszerrel kísérleteztek, hogy ily esetekben a forgalmi adó lerovására a vidéken bevásárló kereskedőket igyekeztek reászorítani. 

A tojásforgalomban is kísérleteztek ezzel a forgalmiadóellenőrök, sőt most már egyes községek közigazgatási szervezetei is rendszerré igyekeznek ezt a gyakorlatot kifejleszteni. Egy idő óta ugyanis a budapesti tojáspiacon a vidéken vásárló ugynevezett batyusok, akik eddig a fővárosi nyilt piacokon eladott tojás után forgalmi adót fizettek, azzal az indokolással tagadják meg a forgalmi adó fizetését, hogy ők a forgalmi adót már a bevásárlás alkalmával lerótták. Az erről szóló tanusítványt is mutatják, s ezzel előadásukat igazolják is. 

Mondanunk sem kell, hogy ez az eljárás teljesen törvényellenes, mert a forgalmi adóról szóló törvény nem a vevőt, hanem az eladót kötelezi a forgalmi adó lerovására, ennélfogva a tojásbevásárlók csak akkor kötelesek forgalmi adót fizetni, amidőn áruikat továbbadják. 

A Tojáskereskedők Egyesülete, amely legutóbbi választmányi ülésén a többi szakmai kérdés tárgyalása során ezzel a visszaéléssel is foglalkozott, elhatározta, hogy felterjesztés utján fogja kérni a pénzügyminisztériumot ennek a törvényellenes eljárásnak a megszüntetésére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98