Dtum
Login with Facebookk
1927 | December

A magyar drágaság titka

Ősi magyar szokás szerint hosszu verekedés, tanácskozás, ankétezés, nyilatkozás, cikkek százainak megirása után szép csöndesen megint csak szegre akasztottuk a fringiát, zsebrevágtuk a tollat és bölcs megelégedéssel hallgatunk a drágaságról. 

Az ősz bőségszaruja rövid időre elfeledtette velünk az élet gyötrő bajait, az index óramutatója egy-két százalékkal alacsonyabb számot mutatott s rövid időre elvetettük a mindennapi kenyér gondját. Pedig el kell készülnünk arra, hogy télviz idején uj drágaság fogja fojtogatni a magyar fogyasztó torkát. 

Hogy lehet e szörnyü bajon urrá lenni, amely millió és millió ember életét elkeseriti, ereje javát megőrli? A Népszövetség egy vaskos kötetet bocsátott most a nyilvánosság elé, amely a világ majdnem valamennyi állama költségvetésének, pénzügyi rendszerének és adópolitikájának pontos, részletes és tárgyilagos analizisét tartalmazza. Ami bennünket ebből a könyvből érdekel, az csak az, mennyivel terheli meg más állam polgárainak fogyasztását, mennyivel drágitja meg mindennapi kenyerünket! Ebben a statisztikában a magyar állam vezet. 

A magyar állam a fogyasztásból és a fogyasztáson él.
Kezdve a vámokon, alig van a közvetett adóknak, az államnak a fogyasztóból kisajtolt jövedelmeinek olyan neme, amelyben Magyarország ne állna az első helyen. Az európai államok jövedelmüknek kereken ötven százalékát szedik be a fogyasztáson, az egy Franciaországban kerül ki a szanálás óta az állami jövedelem hatvanhárom százaléka közvetett adókból. Csak a magyar állam meriti jövedelmeinek teljes háromnegyedrészét polgárai fogyasztásából. 

Ime, ez az igazi forrása a magyar drágaságnak, ez a való fészke a magyar betegségnek. Hiába itt minden pepecselés, hiába minden panacea! Amig a magyar állam jövedelmeinek teljes háromnegyedrészét a belső piacon hajtja be, amig válogatás nélkül adóztatja meg a fogyasztók nagy tömegét, addig hiába lesz bő termésünk, hiába fokozzuk föl a termelést, a drágaság tovább rágódik Magyarország testén.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98