Dtum
Login with Facebookk
1927 | Január

Tilos a kártya és a politika az Irónők Klubjában, ahová Tormay Cecil nem lép be

Az irodalmi és társadalmi élet nagy érdeklődése kiséri a magyar irónők klubja megalakításának előmunkálatait. A szervezés ma már előrehaladott stádiumba jutott, úgyhogy hétfőn délután öt órakor már meg is tartják az alakuló ülést az Otthon helyiségében.


A klub megalakításának ötlete Várady Ilonkától, aki Vándor Icán írói álnév alatt ismert iró, indult el, aki hónapokkal ezelőtt kezdte meg a tárgyalásokat gróf Teleky Sándornéval, a népszerű Sziszával. A cél az volt, hogy olyan helyet teremtsenek, ahol emelkedett gondolkodású emberek, akik kulturával és művészettel foglalkoznak, összejöhessenek, mindenféle politikai és felekezeti kérdés mellőzésével. Kártya is tilos a klubban, amelynek csak hölgyek lehetnek tagjai.


A szervezők az összes ismert irónőkhöz felszólitást intéztek, hogy lépjenek be a klubba. Ezek közé tartoznak: Bokor Malvin, Ágai Béláné, Berend Miklósné, dobori Péchy Mária, Lux Terka, Erdős René, Gulácsi Irén, Szederkényi Anna, T. Kovács Hermina, a volt Wolff-párti városanya, Egó, báró Hatvany Lili, Pető Irén, Reichard Piroska, Várnay Zseni, Dénes Zsófia, Simán Erzsébet, Benedikt Ilus, Vészi Margit és mások. A meghivottak majdnem mind bejelentették már csatlakozásukat az új irodalmi blubhoz, amelynek a holnapi ülésen választják meg első vezetőségét.


Az egységes listán a következők szerepelnek: díszelnök: gróf Bethlen Istvánné, elnök: gróf Teleki Sándorné, ügyvezető elnök: Várady Ilonka, alelnökök: Ritoók Emma, Dánielné Lengyel Laura, Tutsek Anna, főtitkár: Kosáryné Réz Lola, jegyző: Bécásy Judit, ügyész: dr. Szenti Róbert, de ős kebelbeli, mert Bokor Malvin férje. Ezenkívül választanak még tíztagú igazgatóságot is.


Érdekes, hogy Tormay Cecil az egyetlen, aki visszautasította a meghívást.


Szerettük volna megtudni a passzivitás okát, de Tormay Cecil jelenleg betegen fekszik és így nem nyilatkozhatott.


A program egyelőre csak körvonalakban van meg: előadások, felolvasások, külföldi irók és művészek meghívása stb.


És igaz férfiakat is szívesen látnak vendégül, ha művész, vagy iró.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98