Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1927 | Január

A drótnélküli mozi

Amikor Luigi Galvani olasz természettudós (szül. Bologna 1737.,megh. 1798.) az erkélyének rácsozatára kiakasztott békacombok eleinte érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak vélt rángatózásait megfigyelte s annak okát kutatta, még álmában sem sejthette, hogy hová fejlődik alig két és fél évszázad multán az elektromosság ismerete és gyakorlati alkalmazása.

A fizikusok elmés játékszerein végzett szellemes kísérletek sora odavezetett, hogy az ember a természeti erők legfélelmetesebbjét, a villamosságot lebéklyózta és szolgálatába kényszerítette.
Ma százkilométeres sebességgel rohanó vonatokat mozgat, millió és millió munkáskéz dolgát végzi, világít, fűt, olvaszt és betegeket gyógyít.

Az emberi gondolatot és írásbeli közlemények szédületes sebességgel röpíti végig a földtekén. A gyenge emberi hang hatótávolságát sokezerszeresére fokozza és a rádiótelefon segítségével a szélrózsa minden irányába eljutattja.

A mi szépapáinknak elképzelhetetlen, megfoghatatlan rejtelem lett volna, azt a modern ember már kevesli. Nem elégszik meg azzal, hogy hozzátartozóival, barátaival, üzletfeleivel élő szóval tárgyalhat még akkor is, ha az Oceán választja el őket. Egész komolyan óhajtja és erősen akarja megoldani azt a problémát, hogy amikor telefonon, vagy rádiótelefonon beszél valakivel, ugyanakkor lássa is az illetőt. A fényképezőgép lencséje lerögzíti valamely tárgy, személy vagy hely képét, a kinematográfia pedig a mozgást is megörökíti.

A ma emberének ez nem elég, ő ezeket a fényképeket drótnélküli telefonon akarja eljuttatni egyik helyről a másikra. Otthonában akarja látni és élvezni a színházi és mozielőadásokat, sőt az élénkebb fantáziájú feltalálók már olyan készülékről ábrándoznak, amelynek segítségével a földünk bármely pontján lejátszódó eseményeket is látni lehetne.

A távíró és rádió útján való képátvitel, a drótnélküli mozi problémája ma már voltaképpen megoldott feladat, melynek megmunkálásán és kidolgozásán Edouard Belin francia fizikus szerezte a legnagyobb érdemeket. Belin készüléke ma már olyan tökéletes, hogy segítségével fényképeket, fontos okiratok képét, stb. néhány perc alatt többszáz kilométeres távolságra lehet továbbítani.

Hogy a dolognak a modern élet kialakulásában milyen fontos szerep jut, arra vonatkozólag elég ha megemlítjük, hogy amint a készülék általános használatnak fog örvendeni, az újságok néhány órával az események lezajlása után, a világ minden részében, szinte egyidejűleg képes tudósításokat közölhetnek.

Szökésben levő bűnösök kézrekerítése jelentősen könnyebbé válik, ha a körözést és letartóztatást elrendelő végzéssel az üldözött fényképét és ujjlenyomatait is egyidejűleg továbbítja a rádió. Ezer és ezer alkalmazási módja, lehetősége van és lesz az új találmánynak, szinte képtelenség előre meghatározni, hogy a technika ez új vívmánya a modern életkörülmények milyen átalakulását fogja eredményezni.

Edouard Belin készülékén a fotográfiák távirati uton való továbbítása úgy történik, hogy a képet igen egyszerű és gyors technikával egy, a fonográfhengerhez hasonló fémhengerre viszik át, amelyet megfelelően preparált érzékeny zselatin réteggel vonnak be. Az átvitt kép ezen a zselatinrétegen finom reliefszerűen rögzítődik meg.

A hengert most gyors forgásba hozzák és teljesen úgy mint a fonográfnál, egy igen érzékeny tű fut végig a henger egész felületén. A tű egy mikrofonnal van összeköttetésben, amely mikrofont a reliefszerű felületen végigfutó tű ingadozásai rezgésbe hozzák és ezeket a rezgéseket továbbítják a drótnélküli távíró segítségével.

A felvevő állomás antennáján kifogott elektromos hullámok a magukkal hozott rezgéseket közlik egy oscillátorral, amely a rezgések természete és minősége szerint szabályoz egy fénysugarat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Egy könnyelmű döntetlen után győztek jégkorongozóink Bécsben Egy könnyelmű döntetlen után győztek jégkorongozóink Bécsben
BKE – WEV 4:4 (2:0, 2:1, 0:3) BKE – EKE 2:1 (0:0, 2:1, 0:0) ...
Alkoholista állatok
El sem hinnők, ha példák nem bizonyitanák, hogy az állatok is...
Elfogták az elegáns betörőkirálynőt, aki a ,, feketesapkás”...
Szombaton vasárnapra virradó éjszaka az Aradi uccában posztoló rendőr...
210 kilométer óránként 210 kilométer óránként
Ezt az óriási sebességet érték el Berlin mellett a...
A mindentudó fotocella A mindentudó fotocella
A rádiólámpa és a fotocella az a két találmány, amelyet a legtöbb...
Budapest spórol Budapest spórol
Hajdanában még azt mondták: szegények vagyunk, de jól élünk. S ez...
A párisi olympiai versenyek résztvevői és részletes programmja A párisi olympiai versenyek résztvevői és részletes programmja
A nagy versenyek tegnap vették kezdetüket és szakadatlan sorban 22-ig...
A terézkörúti aljas merénylet szovjet áldozatait a nemzet...
Az egész magyar fővárost lázban tarja az a megdöbbentő és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98