(Arundo donax L.) A mi fátlan Alföldünkön sokszor érzi a kertész, a gazda a könnyű, egyenes karóknak szükségét. Ilyen célra igen alkalmas az olasznád, melyet a földközitengermelléki népek, főként olaszok gyakran ültetnek, mert minden különösebb fáradság nélkül termeszthető és szárát kerítéseknek, botnak, pipaszárnak stb. használhatják.

A régiek még írótollat is faragtak belőle (kalamus), a törökök mégmost is használják, innen a „Kalem” neve is (L. Szutorisz: Növényvilág és az ember). Nálunk is ültetik, itt-ott díszkertekben, azonban gyakorlati szempontból nem méltatják kellőképen. Szervezete a mi fedőnádunkéhoz hasonlít, csak minden részében erősebb (1. kép), szélesebb levelű, virágbugája néha 5 dm-nél is hosszabb.

Nem tévesztendő össze a belül tömött spanyolnáddal (Calamus rotang L.), amely egy kúszó pálmafaj szára és a bütykösebb bambuszfajokkal. A mi éghajlatunk alatt bár nem virágzik, mégis eléri az átlagos 4 m magasságot, sőt mint a fenti kép is mutatja, az 5 métert is (2. kép). Szereti a középkötött, jóerőben lévő talajt, öntözést és széltől védett, napos fekvést.

Az első őszi fagyok után levágjuk szárait, utána - bár az enyhébb teleket kibírja - szalmás trágyával, levéllel betakarjuk. Mivel nálunk magvakat nem hoz, tőosztással szaporítjuk. Egy-két év alatt hatalmas bokorrá fejlődve, könnyen ellátja a gazdaság karószükségletét, díszkertekben, parkokban pedig széphatású csoportokat alkot.

Pénzes Antal.