Dtum
Login with Facebookk
1927 | Június

Az UTE kerékpárstadion nemzetközi versenye

Eigner nyerte az ezüstkupát, Bartos rekorddal győzte le Bordonit az UTE kerékpárstadion tegnapi viadalán.

Az UTE kerékpárstadion nemzetközi versenyének tegnap két nagy szenzációja volt. Az Ezüstkupa első döntőfutama után úgy látszott, hogy a Grimmet nélkülöző magyar együttes súlyos vereséget szenved az osztrák vendégektől. A várt Szedén azonban elmaradt. Eigner és Mazák a másodszori összecsapás alkalmával lelépték Dusikát és Schaffert és ezzel megszerezték a vezetést.

A harmadik futamot Schaffer keresztezése tette irreálissá, akit a versenybíróság jogosan diszkvalifikált és így pontfölénnyel, no, - meg egy kis szerencsével itthon maradt megint egy időre az Ezüstkupa. Schaffer protestált, Eignert meccsre hívta ki. A magyar bajnok súlyos taktikai hibát vét és így különb klasszisa ellenére verve marad.

Barton szenzációs szereplése a nap második nagy eseménye. A 10 kilométeres futamban reális körülmények között leveri az internacionális „Extaklasse” Bordonit, miközben pompás rekorddal gazdagítja az MKSz aranykönyvét.

De mindhárom futamban leveri Schottot is és Herlichet egyszerűen lelépi; Bordoni 45 km-es futamban ellenállhatatlan volt a mezőnyben, de Houmann diszkvalifikáltatása miatt nem realizálhatta tudását. Schott derekasan küzdött, míg Herlich csak statisztált.

Az ezüstkupa-vándordíjat Eigner nyeri.
Végeredmény: 1. Eigner 17 pont. 2. Dusika 12 pont. 3. Mazák 8 pont. 4. Schaffer 7 pont.


Két Bartos, egy Bordoni győzelem és egy országos rekord a nemzetközi motorvezetéses versenyeken.

I. futam, 15 km.: 1. Bordoni Olaszország (vez.:Houmann Svájc) 12:02.2. 2. Bartos (vez.:Bartos) 350 m. h. 3. Schott Aschen (vez.: Matter Svájc) 3810 m. h. 4. Gasta (vez.: Nagy) 2200 m. h. 5. Herlich Drezda (vez.: Schrőter Drezda) messze. 6. Bécs (vez.: Savanow) messze. – Bordoni szép küzdelem után győz Bartos felett, aki könnyen gyűri mega alá a jó képességű Schottot. Herlich statisztált.

II. futam, 10 km.:
1. Bartos 7:55.8, országos rekord! (régi rekord Bániczky 8:02.4, 1926). 2. Bordoni 30 m. h. 3. Schott 80 m. h. 4. Bécs 860 m. h. 5. Gatsa 910 m. h. 6. Herlich 2000 m. h. – Bartos extraklasse stílusban veti vissza Bordoni két veszélyes támadását, ami szenzációs országos rekordra kényszeríti. Megérdemelt szép győzelem.

III. futam, 45 km.:
1. Bartos 37:18.2. 2. Schott 90 m. h. 3. Gatsa messze. 4. Herlich messze. – Az első helyen végzett Bordonit (36.8) és Bécset (5. helyezett) vezetőik szabálytalan gallérnyitása folytán, mellyel védenceiknek a vákuum növelését célozták, a versenybíróság diszkvalifikálta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Eigner az ezüstkupával Bordoni olasz professzionista kerékpáros és magyar legyőzője Bartos Részlet a motorvezetéses versenyből
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98