London, április 27.

A Regent-Street, hölgyeim, valahogy a rue de la Paix, a Graben és a Kossuth Lajos-utca között lebeg, igen széles, csupa hatalmas palotákkal szegett utca, London legelegánsabb negyedének a szíve, ahol lunch és five-o-clock tea között London legfinomabb hölgyeivel és uraival találkozik az ember. S csak itt, másutt sehol, mert ez a rettenetes nagyváros rettenetesen szürke, rettenetesen egyhangu és rettenetesen egyforma.

Egyforma házak, egyforma emberek, egyforma szokások és alaposan föl kell libbenteni a dolgok csalóka takaróját, hogy e nyomasztó egyformaság mögött a lüktető eleven szívet, az emberi lelkek szakadatlanul változó kaleidoszkopját fölfedje az ember. Persze, a Regant-Streeten nemcsak nemzetközi eleganciát lát az ember, hanem utólérhetetlen angol eleganciát is.

Két teljes héten át nem láttam pesti, magyar, dunakorzói értelemben vett elegáns embert. Jártam, ebédeltem három nagy klubban, mindegyik az angol társadalom más-más rétegéből toborozza tagjait, ha ugyanezt a szót olyan olimpusi intézményre, amilyen egy angol klub, alkalmazni lehet.

Mindenütt igen rendes, igen tiszta, igen finom urakat láttam, de kiöltözött embert se a Reform, se a Unieted Service, sem a Junior Carlton klubban nem pillantottam meg, bár az utóbbi az arisztokrácia fiatalabb tagjai közül igen sokat számlál tagjai között.

A hölgyek, ah, az egészen más! Nagyon szép, nagyon artisztikus a párisi toilett, de ezek a finom angol hölgyek mégis szebben, disztingváltabban festenek a maguk finom egyszerűségében. Mi is van rajtuk?

Napközben mindig hosszu kabát, nem bunda, szó sincs róla. A Piccadillyn, a Regent-Streeten s Pall Mallon végig nem látni annyi bundát, mint Pesten az egy Váci-utcában. A barna s a szürke minden árnyalatában játszó, vastag posztókabátot látni, a fejükön nem kis kalap, hanem cloche s persze sötétkék. S mi van a kabát alatt?

Nappal jumper, kötött vagy stockinett szoknya s színes kis mellény, délután teához selyem, igen diszkréten mintázott. De itt megsugok egy titkot! Az angol ladyn nem kedves és csábító selyemkombiné van, hanem jó meleg trikó, finom gyapjuból, mert elegáncia oda és chic ide, ez a rettenetes klima megköveteli a maga áldozatát még a nőktől is.

A Bond-Street a férfiak paradicsoma, de a Regent-Street második felén s kivált, aztán az Oxford-Streeten észrevétlenül eltünnek a férfidivatüzletek s a hölgyek birodalma kezdődik. Jobbról-balról tündéri boltok és kirakatok egész sora s valahogy igen demokratikus módon ugy van elrendezve ez az asszonyi paradicsom, hogy mindenki megtalálja a maga erszényének megfelelő forrást.

A Regent-Street belső felén vannak a párisi boltok, a drága és előkelő üzletek, de amint az ember megy kifelé, egyre nőnek a boltok arányai, a kedves és elegáns kis kirakatok helyét mamut-áruházak foglalják el s amilyen arányban nőnek a boltok, olyan arányban csökkennek az árak! Amig bent a Regent-Streeten 50-60 shillinges cipők, 15-20 fontos ruhák vannak a kirakatban, kint a hosszu és hosszu és elképzelhetetlenül forgalmas Oxford-Streeten szemre ugyanolyan, csak anyagra más, kivétel nélkül jól szabott és izléses toilettek, már három-négy aranyért, magyar pénzben hatvan-nyolcvan pengőért kaphatók, ami pedig pesti középpolgári budgetnek sem tulságosan nagy ár.

S milyen szép és kedves dolgokat lát az ember! Három darabból álló utcai toilett, fémszálas jumper, stockinett szoknya és hozzá csinos kis mellény már kapható két és fél fontért, hatvan pengőért. Nem csoda, ilyen árak mellett, ahova az ember benyit, bankba, miniszteriumba, szerkesztőségekbe, a titkárkisasszonyok, gépírónők mindenütt elragadóan csinosan, jól vannak fölöltözve. Huszonöt-harminc font havi fizetés mellett, s ezt egy ügyes leány Londonban könnyen megkeresheti, pláne ha megtanul németül vagy franciául, bizony szépen és tisztán lehet öltözködni.