Kodelkának keze, feje, lába - hangzik az egyszerű válasz, ami első hallásra is megnevettetett. Szeretem ezt a sallang nélküli természetességet. (Semmi csitt te, csitt te csibém vére….)

Bár Léderer Gusztáv gaztettét idézem címemként, különösebben nem izgalmas bűnügy. Nyereségvágy és brutalitás - erről szól. De melyik gyilkosság nem brutális? (Ettől függetlenül szeretettel ajánlom Jankovich Évának erről a bűnügyről szóló könyvét.)

A századeleji bűnügyi krónikák legelképesztőbb sajátossága a gyanúsítottak - hírbe kevert emberek - személyiségjogainak teljes eltiprása. Ezt én mondom: Tatár Anita, Kecskemét, Macska-köz 3.

Talán akad Önök között oly’ valaki, aki olvasta Székely Vladimír fejtegetését egy rablógyilkossággal kapcsolatban, amelyben egy feltételezett elkövetőjéről értekezik, természetesen fényképpel együtt :

„A rendőrség tehát ezt a bokrok közt bujkáló, országutakat járó s riadtan el-ellapuló fenevadat kereste s hajszolta… és már betessékeltek két rongyos embert. Iszákos dologkerülőket: Styehlik Lajost és Szabó Józsefet, kik víz helyett is rumot ittak…"

És ez csak egy példa.

A korszak legnagyobb bűnügye már megvolt és frankhamisítás címen fut.

Másképp fest a felsőbb rétegek bűne, mint a kisember időnként kegyetlen, pitiáner káinkodása?

Természetesen. Jelen korunkban is számtalan példát találhatunk erre, amit a jog is híven tükröz.

Erről szól az alant következő rész a Goriot apóból:

„Mivel jobbak maguk, mint mi vagyunk? A mi vállunkat kevesebb gyalázat nyomja, mint a maguk szívét, maguk csak egy rothadó társadalom petyhüdt figurái… Az itt jelenlevő Collin, a keménykötésű fegyenc, nem olyan gyáva, mint embertársai, és tiltakozik a társadalmi szerződés sötét gazságai ellen, hogy a dicső Jean-Jacques-kal szóljak, akit büszkén vallok mesteremnek. Szóval én egyedül állok szemben a kormánnyal, az egész törvényszéki, csendőrségi pereŹputtyal, és kibabrálok velük.”