Hiába, mindenből tud támadni gond.
Amikor megkaptam tematikus válogatásunk témáit és elolvastam a harmadikat, éreztem némi – most már világos, hogy elhamarkodott – megkönnyebbülést: ha az első két válogatáson átverekszem magam úgy, hogy valami értelmeset találok a korabeli sajtóanyagban, akkor ez már nem lesz nehéz. Ganz, Weiss Manfréd, Diósgyőr, Fiume, Láng, Goldberger, Rima, Kőszén, Zsolnay, malmok, konzerv – ez a téma csak úgy ontja a közölnivalót, majd kényelmesen ellubickolok és írok egy büszke bevezetőt imigyen: lám, lám! és a többi…

A cím iparunk vasárnapjait ígéri, a sajtóanyagban azonban túlnyomóan a hétköznapokat kapjuk, mégpedig nem 1:6 arányban. Azok a híradások, amelyek világszínvonalú termelésről szólnak, elengedhetetlenül tudományos, technikai (újítás) vagy politikai tartalmat hordoznak, így tehát nem a gazdaság rovat anyaga lett. (Megjegyzem, szép és nemes összecsapás volt az első Dreadnought gyártásának esete, hogy meddig a gazdaságé a téma. Természetesen csak addig, míg a Ganz-Danubius megkapta a megbízást és gyártott; az örömünneppel – a vízre bocsátással – már a politika rovat gazdagította magát.)

Sokkal gazdagabb és árnyaltabb a gazdaság rovatban a hétköznapok világa, mint a vasárnapoké. Ha valami új megjelenik, az biztosan az akkori legfejlettebb technikát, tudást, gyártást képviseli, mint a gőzüzemű műkőgyártás, hanglemezgyár, fényképészeti kellékgyár, konfekció, elektromosság, motorkerékpárgyártás. Gyakran burkolják ezeket a fontos tudnivalókat más, a közvélemény számára fontos események „mögé”, így például árumintavásárok, kiállítások, a Lánchíd újjáépítése, tőkeemelések, tőzsdei híradások.

Harminc évünket végigkíséri az állami szubvencionálás, a kézműiparnak gépekkel való ellátása (segélyezése) és az iparoktatás modernizálási törekvése. Sok pénz ömlött az iparba, a híres nagyvállatokhoz éppúgy, mint a fellendülésben bízó kisiparba. Egyes években az ipar fejlődését elősegítendő olyan védővámos gazdaságpolitikánk volt, amivel a másik nagy ágazatot, a mezőgazdaságot sikerült kilátástalan helyzetbe taszítani. 

Az állam oldalán, fel-fellángolva indult társadalmi mozgalom is az ipari fejlődés érdekében. Az 1906-os tulipános mozgalom egyik rendezvényén Marczali Henrik, a századelő ismert történettudósa a régi idők iparpártoló mozgalmairól szólva az alábbi „nemzetkarakter”-ben összegezte a témában szerzett tapasztalatait:

„A magyar előbb katona, kinek egy hadjáratra, egy csatanapra össze kell szednie minden erejét, de előbb s később pihen és áldomást ül, mint Árpád hadaival.
Aztán földműves lesz, ki néhány héten át a legnagyobb erőfeszitéssel dolgozik, ugy, hogy ebben alig van párja, de aztán henyél, vagy prókátor, kinek szántása, vetése aratása egy-egy pör eldöntésében áll.
Az iparos ellenben nap nap után dolgozik egyforma hévvel s ha fejlett az iparos, dolgozik nemcsak megélhetésén, hanem tökéletesedésén. Ő naponkint áldoz a haza oltárán, nem egyes szakokban, mint a honvéd vagy a gazda. […]
A kudarc legmélyebb, igazán történeti oka az, hogy egy nemzetnek iparos léte nagyobb kulturális fokot jelöl, olyant, mely folytonos, állandó, becsületes munkát követel.”

És ez bizony hiányzott.
Leszámítva az előző századból örökölt nagyokat, azaz Ganz, Weiss Manfréd, Diósgyőr…

Szabóné Fricska Anna