Dtum
Login with Facebookk
1929 | Február

A fajvédők és a szocialisták bécsi tüntetései

Bécs, február 24.
Vasárnap reggel éles, jeges szél süvöltött Bécs utcáin, amikor a Schutzbund és Heimwehr emberei – mindnyájan a rendőrség által pontosan kijelölt helyeken – gyülekezni kezdtek a nagy demonstrációra. Bécsnek eszébe jutott az októberi fölvonulás, amikor Wienerneustadtban tartották meg a mai nap főpróbáját és bár a rendőrség a legnagyobbfoku óvóintézkedéseket tette és szinte példátlan erővel vonult föl, máris voltak aggodalmaskodok, akik attól féltek, hogy a két ellenséges tábor fölvonulása katasztrofális összeütközéssel fog végződni.

 

Még mielőtt az osztrák főváros fölébredt volna, a rendőrök csapatai mindenütt elfoglalták a számukra stratégiai pontossággal kijelölt vonalakat és sürü rajokban huszas őrjáratok cirkálták végig a fölvonulás utcáit.


A szociáldemokrata védőőrség mintegy 10.000 tagja reggel ½ 8 órakor a szociáldemokrata párt Beehte-Wienzeileg levő székháza előtt gyülekezett. Innen vonultak a védőőrség egyenruhás tagjai zárt sorokban a Riugrewhehl a köztársasági szobor talapzatán a szociáldemokrata pártvezetőség tagjai foglaltak helyet. A menet teljes csöndben vonult el a pártvezérek előtt, a beszédeket nem tartottak.


A csapatok elvonulása két órán keresztül tartott. A fölvonulás utvonalán a munkásság éltette a szociáldemokrata fegyveres alakulatok tagjait. Délelőtt 11 órára a szociáldemokrata fölvonulás végetért, anélkül, hogy bárhol is rendzavarás történt volna.


A Heimwehr bécsi csoportjának mintegy 1000 tagja sorakozott föl reggel 8 órakor a Ringen. A Heimwehr a Ringről Meidling külvárosba vonult, ahol a Drehr-féle vendéglő nagytermében toborzógyülést tartottak. A gyülésen a Heimwehr vezetői beszédeket mondottak. Az egyik szónok kijelentette, hogy addig akarnak küzdeni, amig a „vörös Bécs”-ből „német Bécs” nem lesz. A stájerországi Heimwehr vezére beszédet a fascisták római diadalutjára hivatkozva, ezekkel a szavakkal fejezte be: Der Marsch nach Wien hat begonnen!


A gyülés után a Heimwehrcsapatok a Südtiroler-Platzre vonultak. Az utvonalon a munkáslakta városnegyedekben a járókelők, a házak lakói „Pfuj” kiáltásokkal tüntettek a Heimwehr ellen, az ablakokból szidalmakkal fogadták a fölvonulókat. A fölvonuló csapatok hazafias dalok éneklésével válaszoltak az ellentüntetésre. A rendőrség a fölvonulás utvonalához vezető utcákat többszörös kordonnal zárta el és ennek köszönhető, hogy összeütközésre nem került sor.


A lakosság ellenszenve a Heimwehrrel szemben a legerősebben nyilvánult meg a Matteottiról elnevezett uj városi bérházakat hatalmas házcsoportjánál, amely vörös zászlókkal és drapériákkal volt diszitve. Amint a fölvonulók a Matteotti-házcsoportokhoz értek, az ellentütetés oly hatalmas méreteket öltött, hogy a Heimwehr-csapatok kénytelenek voltak gyorsabb menetelésben folytatni utjukat.


A Südtiroler-Piatron a Heimwher vezetősége előtt vonultak föl a csapatok. Délután egy órakor a Heimwehr-fölvonulás is nyugodtan végetért. A rendőrség körülbelül hetven rendzavarót állitott elő, akik ellen meginditották az eljárást. A letartóztatottak többnyire a kommunista párt tagjai, akik előre kidolgozott terve szerint igyekeztek a rendet megbontani.

 

A belvárosban az osztrák főváros mozgalmas vasárnapjáról alig vettek tudomást. Ennek főleg az volt az oka, hogy a 6 fokos hideg és a jeges szél elvette az emberek kedvét attól, hogy tulságosan kiváncsiak legyenek a viharosnak igérkező vasárnapra. Bécs lakossága csak mérsékelt számban vett részt a Schutzbund és a Heimwehr fölvonulásain, sőt még a nézőközönség is alaposan összezsugorodott. Szinte azt lehet mondani, hogy a fajvédők és a szocialisták vasárnap nagy demonstrációját fagyos részvétlenség kisérte.


De azt is el kell ismerni, hogy a hideg mellett és töle függetlenül Schober ujra megmentette Ausztriát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98