Dtum
Login with Facebookk
1929 | Június

Megtudtuk, hogy miből öltözködnek olyan elegánsan a pesti nők

Aki végigmegy a pesti utcán, csodálkozva láthatja, milyen sok Pesten a szép, elegáns, új nyári ruha. És akaratlanul is fölmerül a kérdés, hogyan telik 1929-ben, a mai gazdasági viszonyok mellett a pesti nőknek ennyi új ruhára?


Most aztán megtudtuk, hogy miből öltözködnek ilyen elegánsan a pesti nők.


Parisette-ből!


Ötszáz pesti leány és asszony vonult föl a Vigadóban azon a versenyen, amelyet a Fővárosi Kereskedők Egyesülete és a Parisette-selymet gyártó Goldberger-cég rendeztek, számos nagyösszegű díjat tűzve ki azok részére, akiknek Parisette-ből készült ruháját a zsűri a legszebbnek ítéli.

 

A zsűriben a gyár és a két egyesület részéről Vértes Emil, Dán Leó, Goldberger Leó és Lajos, Mór Jenő, Vadász József, Országh Sándor, Ullman Antal, ezenfölül Góthné Kertész Ella, Pólya Tibor, Porzsolt Kálmán, Lányi Dezső, Feiks Jenő és Incze Sándor foglaltak helyet. Mintegy másfélezer főnyi nézőközönség foglalt helyet a Vigadóban, akik erre az érdekes divatrevűre eljöttek.

 

A szakértők számára rendkívül tanulságos, a laikus számára egyenesen meglepetés volt, hogy mi mindent lehet a sokféle színű , mintájú, ízléses Benberg-selyemből készíteni. Egymásután vonult föl a dobogón sok utcai ruha, complet, elegáns pizsamák, stuártgalléros estélyi ruhák, sőt az egyik pályázó ruhája bebizonyítja, hogy még krinolinos színpadi ruhára is elsőrangúan fölhasználható a Parisette.

 

A zsűri egyik művésztagja megkérdezi a gyárigazgatótól, mibe kerül egy ilyen ruha. „Méterje 3,90 - felele a gyáros -, tehát egy ruha anyaga 16-20 pengőbe kerül.” A fölvilágosítás nagy meglepetést kelt, mert még a zsűri nem egészen laikus művésztagjai is 50-60 pengőre becsülték egy ruha költségét.


A legérdekesebbek azok a ruhák, amelyeket ott a helyszínen fregoliszerűen átalakít egy pályázó. Az utcai ruhából egy pillanat alatt complet vagy pyjama lesz. Egy-egy ilyen ruhadarabnál a nézőközönség hangos tapssal fejezi ki a tetszését, a zsűrit azonban ez nem igen befolyásolja. A közönség ugyanis gyakran megfeledkezik arról, hogy nem szépségversenyen, hanem ruhaversenyen van és olyankor a csinos arctól, vagy bájos mosolytól hagyja megtéveszteni magát, míg a zsűri természetesen kizárólag divatművészeti szempontból mérlegeli a pályázókat. Mégis általános tetszéssel fogadta a közönség a zsűrinek hosszas mérlegelés után meghozott ítéletét. A verseny győztesei a következők:


Első díj: 2000 pengő a ruha viselőjének, Spieler Verának, 2000 pengő a ruha készítőjének, dr. Spielerné szalonjának. (Dr. Spielerné a 2000 pengős díjat a női szabók menházának alapja javára ajándékozta.)
Második díj: 1000 pengő a ruha viselőjének, Petrovics Emilnének, 1000 pengő a ruha készítőjének, Hayné Czizek Margitnak.
Harmadik díj: 500 pengő a ruha viselőjének, Olaj Juditnak, és 500 pengő a ruha készítőjének, a Wildhoffer és Ferenci szalonnak.
Negyedik díj: 500 pengő a ruha viselőjének, Haberfeld Mariskának és 500 pengő a ruha készítőjének, a Szakács János cégnek Gyöngyös.
Ötödik díj: 250 pengő a ruha viselőjének, Dávid Hermannénak és 250 pengő a ruha készítőjének, a Dávid és Bihari cégnek.
Hatodik díj: 250 pengő a ruha viselőjének, Harmos Sándornénak és 250 pengő a ruha készítőjének, Bedő Áronné szalonjának.
Hetedik díj: 250 pengő a ruha viselőjének, Morvay Margitnak és 250 pengő a ruha készítőjének, Reiter Adolfnénak.
Nyolcadik díj: 250 pengő a ruha viselőjének, Stefán Irénnek és 250 pengő a ruha készítőjének, a Leufer-szalonnak.
Kilencedik díj: 250 pengő a ruha viselőjének, György Katónak és 250 pengő a ruha készítőjének, Steinek Józsefnénak.


Ezen kívül ötvenen kaptak 30 pengős jutalmat.


Több versenyzőt diszkvalifikált a zsűri. Amikor ugyanis fölléptek a dobogóra, akkor derült ki, hogy a ruha, amelyet viselnek - : nem Parisette, - csak úgy adták el nekik az üzletben. A Parisette-selyem gyors és nagy sikerének ez a legnagyobb bizonyítéka: hogy már hamisítják is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Goldberger J.H. a Magyar Áruház tulajdonosa Goldberger textilgyár
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98