Dtum
Login with Facebookk
1929 | Május

Mióta vannak kölcsönkönyvtárak?

Azt hinné az ember, hogy csak az újabb idők vívmánya a kölcsönkönyvtár. Pedig a kölcsönkönyvtár eszméje elég régi multra tekinthet vissza, Szent Hieronimusz tesz először említést így Pamfiliusz nevű emberről, ki 309. évben mártírhalált halt. Ez a jámbor ember igen nagy érdemeket szerzett magának a kereszténység elterjedése körül. Caesaréiban 30.000 vallásos iratot gyűjtött össze és olvasás céljából szétosztogatta a hívőknek.

Párizsban már 1312-ben, tehát száz évvel a könyvnyomtatás föltalálása előtt igen nagy volt a kereslet kéziratokban. A jobbmódú emberek valóságos rohamot intéztek a kézirattal kereskedő egyének ellen. Ezek azután úgy segítettek magukon, hogy a manuszkriptokat és a kézzel írott könyveket olvasási díj ellenében kikölcsönöztek.

Angolországban IV. Henrik király uralkodása alatt jött szokásba a könyvek kölcsönzése. 1399-ben már voltak kölcsön könyvtárak és a király az oxfordi egyetem hallgatói részére egy nagy könyvtárt építtetett, melynek könyvelt a diákok hazavitték olvasás céljából.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A treptowi csillagvizsgáló könyvtára A könyvtár
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98