Dtum
Login with Facebookk
1929 | Október

Knut Hamsun 70 éves

Az öregség fanatikus gyűlölője még eddig dacol a törvénnyel. Agya még győzelmesen termi az újat és két munkás keze még bírkózik a földdel, a kemény norvég anyafölddel. Ő, aki olyan kannibál-kajánsággal rajzolt torzképet az öregségről, aki tán semmit se néz olyan könyörtelen megvetéssel, olyan epés haraggal, mint a test lezüllését, a vénséget, aki így forgatta ki a 4. parancsolatot, általános megbotránkozásra: "Tiszteld a fiatalokat" - most ünnepli  70-ik születésnapját és csakugyan győzi még, aggyal, kézzel, élettel, erővel.

Két évvel ezelőtt jelent meg a "Csavargók" című regénye.

Tizenhatéves magát soha így nem tudta, vag nem akarta átélni Hamsun. Az élménynek ez a hűsége a személytelen nézésnek ilyen óriás perspektivájában - talán páratlan az irodalomban. Külső tényekben, de belső valóságban is szinte vakmerő őszinteség, művészi átélésben majdnem hideg távolság, kívülállás - színtelen szóval azt mondhatnám: a szubjektív és objektív össze nem olvadt teljessége.

16 éves korában Hamsun maga is batyuslegény, vándorkalmár volt, mint Edwart, éppen úgy járt tanyáról-tanyára és éppenúgy magában hordozta az ősparasztot és az őscsavargót, mint az. August pedig, az internacionálisabb, a gyökértelenebb, torzabb és egyénileg érdekesebb csavargó-figura, aki a regényben majdnem ellentéte Edwartnak - voltaképpen éppenolyan szubjektív alak, önkarrikatúra-féle, de minden érzelmi közösség nélkül. És Hamsun 68 éves korában írta meg ezt a könyvet. Most pedig egy új regényén dolgozik.

De még talán ennél is ritkább jelenség, hogy 52 éves korában lett földirtó paraszt. Pár év előtt még követ fejtett, lápot csapolt, szántott, vetett a tulajdon két kezével. Második feleségének is része van abban, hogy régi vágya így megvalósulhatott.

50 éves korában házasodott meg másodszor. Marie Andersen paraszt származású, de már kislánykorában falta az újságok színházi híreit, mivel istenhátamögötti szülőfalujában még vándorszínészeket se látott. Később érettségit tett, pár évig nevelőnő is volt, de aztán kitört belőle a művészhajlandóság és kiváló színésznő lett. Nagy sikerrel adta mindjárt a legnagyobb szerepeket, Dániában, Svédországban is. Hamsun darabjában ("An des Reiches Pforten") Kareno asszonyt játszotta, állítólag így ismerkedtek meg.

 

Lemondott a pályájáról, a sikereiről és követte az urát a termékeny magányba. Mind a kettejükön erőt vett az ősi szerelem, a rög szerelme és együtt megvalósították, amiről Hamsun évek óta álmodzott: földet, tanyát vett a világ csavargója és letelepedett "Meseországban" - ahogy nordlandi hazáját nevezte.

 

Nagyon szerette volna megvenni a Hamsund-öböl melleti kis tanyát, ahol négyéves korától nevelkedett, (a Hamsun nevet ezért vette fel, eredeti neve: Knud Petersen), de az nem volt eladó, hát a közeli Skogheimet vette meg. Régi, sokat hirdetett hitvallása volt: termőföldet hódítani a kivándorlás ellensúlyozására, két kezünk erejével nagyobbítani a művelhető területet, talpalattról-talpalattra. Persze, a gondolat szociális része volt a könnyebben hirdethető, de a másik, az egyéni a mélyebb és ösztönzőbb.

Hamsun mindig tudta, hogy az idegzete túlságosan érzékeny - sőt tüdőbajjal is küzködött fiatalabb korában. Súlyosabb óráiban éppenezért néha kételkedett az irásai értékében, hiszen hinni csak az egészségben hitt. Félszázados otthontalanság, testi-lelki hányódás után most megtelepedett és a legnehezebb munkában találta meg az egyensúlyt és az életigenlést.

 

Mint Izsák "Az anyaföld áldásá"-ban, vagy Daniel "Az utolsó fejezet"-ben, vagy Ezra a "Csavargók"-ban. Skogheimban született a gyerekei közül három. Közben néha hetekre, hónapokra otthagyta a fejszét és az ekeszarvát, visszavonult, más faluba, vagy a tanyától pár száz méternyire épült dolgozószobájába, amit maga fűtött, takarított, hogy senkise zavarja - és regényt írt. Csak éppen kicsit hosszabb pauzákkal, nem évente egyet, mint addig.


Mikor aztán már zöldelt a láp és a kopár, sziklás hegyoldalon buja rét hullámzott, mikor nem volt már irtanivaló vadon, makacs szűztalaj - akkor újra felülkerült a csavargó. Legszívesebben mindjárt odébb költözött volna egy házzal, csak a családja miatt várt még pár évig.

Egyébként is terhes volt ott lakni, ahová télen nemcsak madár nem jár - de még a posta is ritkán. Az egyik regénye utolsó íveinek a korrektúráját sürgönyön kellett leadnia. Volt tehát józan ok is, délebbre, civilizáltabb vidékre költözködni. Most Nörholmen az övé, Grimstad közelében, egy terjedelmes, régi nemesi birtok. Ott is folytatja, ha már nem is csak tulajdon két kezével, a termőföld-hódítást. Óriási lápokat csapoltatott le, utakat épít, nagy állattenyésztése van.

A második felesége olyan asszony, aki megkönnyiti az életét és segít megvalósítani önmagát, aki otthont teremt neki a földön és nem áll útjába, ha néha elkalandoz, alkotó vándorutakra.

Hogy is mondja Falkenberg kapitány, Lovise asszonynak: [*] Te csak jössz-mész, zongorázol egy kicsit és nehéz veled bánni. Egyebet nem teszel.

És Hamsun életének első asszonya a Lovise fajtájából való volt. Nagyvárosi, komplikált, kényes, finom és szép - az életben idegen és gyámoltalan. Az is otthagyta érte a régi környezetét, az urát és a polgári gazdagságot. Pedig akkor Hamsun még hirben szegényebb volt - de harmincéves, gyönyörű szál germán és nem Bergliot Bech az egyetlen asszony, aki vonzónak találta.

 

A házasságuk gyötrődés volt, hat év után végét vetették. Hogy mi lett az asszonnyal -, aki nem tudta alkotásban diadalra váltani az életkudarcot - aki nem tudta új, más életre emelni a halott vágyakat és vonagló emlékeket - arról nem szól az irodalomtörténet. Hamsun elég erős volt és Berliot eltűnt az életéből - de belőle születtek a Lovisék és Adelhaidek, a megalázó gyötrődések, betegtusák emlékéből nőtt ki a nyugtalan és követelő, életrontó, de felejthetetlenül szép hamsuni asszony.

Johannes v. Jensen mondta egyszer Hamsunról, akivel elég közeli viszonyban volt: "Az a szerencsétlensége, hogy nem tud szabadulni a városi asszony típusától". Természetesen nem volt igaza. Hamsunnak volt ereje szabadulni az elsőtől - legalábbis a lenyügöző fizikai valóságban - és volt ereje magához kötni a másodikat. Ő az erős emberek közül való, akik minden téren megbírják az ellentétet - nem kiegyenlítéssel, nem önmegtagadással, nem egyoldalú célkitűzéssel, neki nincs szüksége erőkímélésre, őszintén és merészen éli kettős magát. Nemcsak megfér, de teljes elevenséggel él benne a csavargó mellett a gyökeres ősparaszt - a kultúra, a nagyváros túlságig fokozott idegélete mellett az igenlő egészség, - a vallástalan, a kétkedő individualizmus mellett a megváltó természetvallás.

Az ellenmondások gyökere Hamsun szervezetének, testi-lelki adottságának furcsa komplexuma: túlérzékeny idegzet, kényes, betegségekre hajló, sőt tüdőbajjal küzködő szervezet és amellett kimeríthetetlen életegészség, őserejű izmok és őserejű agy. Úgy mondhatnánk, hogy a gépezet új része, az egyéni rész kényes, törékeny, megrongált - de a régi rész, a fajta, hatalmas egészségű.

A germán fajtának egy másik kulminációs pontján is ilyenformán szembekerült az egészség a betegséggel: Nietzschében ugyanez a gyökere az érdekes, megoldatlan, független életet élő ellentéteknek. De ott az erők aránya tragikusan más, a hiba - ha később csúszott is be - elég nagy volt, hogy elpusztítsa az egész csodás szerkezetet.

A lelkiéletnek az egészségből és betegségből összerótt komplikált egysége különös rokonságot teremt kettejük között. Bizonyítani nem lehet, sőt, ezer bizonyíték szól ellene, hiszen az egyik paraszt és praktikus tudással van tele, a másik ízig-vérig, gondolatatomokig arisztokrata és csak a vizióban van otthon - mégis megvan ez a rokonság.

Thomas Mann ezzel a pár szép szóval jellemezte Hamsunt: "Mindig nagyon szerettem, már fiatal koromban is. Megéreztem, hogy se Nietzschének, se Dosztojevszkijnek nem volt ilyen nivójú tanítványa a tulajdon hazájában. Már 19 éves koromban megbabonázott utólérhetetlen bűbájával az "Éhség", a "Rejtelmek", a "Pán" és a "Viktoria", meg a novellák és útleírások. Most, hogy a Nobel-díj az egész világ előtt felragyogtatta a nevét, azt én személyes elégtételnek érzem és biztosra veszem, hogy soha méltóbbnak nem jutott ez a dicsőség.ť

A Dosztojevszkij-párhuzam, amit Th. Mann szintén említ, már sokkal kézzelfoghatóbb. Hamsun maga ugyan azt állította, hogy Dosztojevszkijt csak az "Éhség" megírása után kezdte olvasni, amikor a kritikusaitól megtudta, hogy Dosztojevszkij hatása írta az Éhséget. Ez az állítás lehet igaz is, de lehet jóhiszemű és amellett hamis. Adatok és időbeli sorrendek dolgában ugyanis Hamsun nem nagyon megbízható forrás, maga is mondja, hogy csak "az öregember emlékszik a dátumokra", (saját születési évét is helytelenül adta meg, a 60. születésnapját egy évvel korábban ünnepelték.) Azt azonban saját bevallásából is tudjuk, hogy később rajongott Dosztojevszkijért és mohón olvasta. A másik érdekes bizonysága az oroszokkal való belső kapcsolatának, hogy kevés európai író ért el olyan sikert Oroszországban, mint Hamsun.

 

(Az Éhség már 1900 előtt, amikor nálunk még alig ismerték, több kiadásban elfogyott. A moszkvai Sztaniszlavszkij-szinház három darabját színre hozta pompás előadásban és évekig adta európai vendégjátékain is. A kritika szokatlanul sokat foglalkozott vele, összes művei - amire mi még mindig hiába várunk -két különböző kiadónál egyszerre jelentek meg és öt kiadásuk elfogyott. Majd minden könyve megjelent 10 kopekes olcsó füzetben. Gorkij is sokat tett érte könyvkiadó korában.)

De éppen, mert olyan mély és titokzatos ez a rokonság, könnyen meglehet, hogy megvolt, mielőtt Hamsun valóságban ismerte Dosztojevszkij könyveit - különbenis sokkal mélyebben a témák és formák alatt rejtőzik, semhogy ilyen közvetlen irodalmi hatás létrehozhatta volna.

Mindaz, ami az európai íróktól elválasztja, az oroszokhoz kapcsolja szervesen. Tolsztojra ugyan haragudott, de a gyűlölet asszonyoknál és művészeknél nem jelenti a közösség hiányát. Ez a rokonság éppen azért olyan frappáns, mert a lényeg, a hitkérdés dolgában alig lehet nagyobb ellentéteket képzelni, mint Hamsunt és Dosztojevszkijt.

Az a vallásos érzés, ami Dosztojevszkijben él, nekünk megfoghatatlan és elérhetetlen. Akármilyen messzire tekintünk vissza a magunk történetében és akármilyen merészen rajzoljuk meg az utopisztikus jövő képét - a hitnek ezzel az ősi, de nem egyszerű formájával sose kerülünk szemtől szembe. Európai embernek az orosz világnézet csak irodalmi, vagy pszichikai élmény. Az orosz hit nem az őskeresztény szeretetvallás. Abban él a tömegek százados elnyomása és kikezdetlen belső ereje.

 

Dosztojevszkij mondta ki valahol az Anna Karenináról írt essayben azt, ami a legnagyobb különbség az európai és az orosz lélek között. Az orosz lélek nem ismeri az ítélkezést, nem ismeri a morált. Az határtalan és titokzatos, mint a természet, és mégis türelmes, mégis szeretet. Nem rekeszti külön pokolba a bűnt, hanem béketűrő, erős nyugalommal hordozza magában és az emberen túli erőktől vár atyai gyámolítást. Nem eligazodni akar, csak hazatalálni. Az orosz lélek hosszú századok millió tudásával, ősöregen - egészen gyermek ma is. Az orosz lélek nekünk misztérium és az is marad.

Dosztojevszkijben a vallásnak ez az ősi formája fokozott intenzitással él és ami egyéni benne, az a szeretet-gyűlölet, jóság-gonoszság skálának szinte emberentúli szélessége és teljessége. Ha Dosztojevszkijt a maga egész jelenség-mivoltában nézzük, akkor abszurdum bárkit is, élő embert vele összemérni. Dosztojevszkij nevét szimbolumnak használjuk: ami véges, emberi és művészi benne, azt vetjük össze Hamsunnal.

Hamsun az átmenet, az összekötő híd a józan, szegényhitű Európa és az orosz misztérium között. Az ő életérzése nem keresett igazság, nem testetlen meggyőződés, de cselekvő és eleven életérzés.

Amikor ilyeneket mond, hogy "a természetérzés... az első a vallások között és az utolsó is ez marad, a többi csak azért van, hogy a teológusok megélhessenek" - akkor inkább a hitetlen, a tekintélyromboló beszél belőle. A regényein kívül, leveleiben, előadásaiban, sőt az emberekkel való viszonyában is mindig inkább ezt az arcát mutatta. Mikor A. Larsen könyvéről, "A bölcsek kövé"-ről ír, ilyen megjegyzést tesz: A könyv vallásbölcseletét illetőleg semmit sem mondhatok, ennek megítéléséhez minden feltétel hiányzik bennem.

 

Ha nagyon komolyan veszi az ember az ilyen - alkotáson kívüli - józan állapotban tett kijelentéseket, akkor éppenséggel nem foghatja meg, hogy lehet Hamsunt Dosztojevszkijvel említeni. Hiszen Hamsun esküdt ellensége minden hagyományos tekintélynek, annak a kereszténységnek, amit gyerekkorában megismert: a prédikáló kereszténységnek meg éppenséggel. De a gúny és profán vallástalanság mögött él a természetszerelem, az ősi hazavágyás, az éntől való szabadulás, a nagy élet tudása.

ŤÉn mindenestül az erdőben gyökerezem - a nagyvárosi élet az csak olyan mesterséges élet, kávéház, szellemeskedés, nyakatekertség.ť

Az írásainak a levegőjében van ez, megérteni nem, csak beszívni lehet. Mikor "kifejezi" a maga világnézetét, akkor tán nem nagyon külömbözik a rousseaui "igazságtól". De van egy döntő külömbség közöttük, ami megmagyarázza azt, hogy amig Rousseau és a többiek egyszerű igazságot mondtak, amit helyeselni vagy helyteleníteni lehet csak, Hamsun átélte a maga hitének hús-vér valóságát. Ami másnál egyoldalú igazság, amit a filozófus gondolat az élet hézagainak pótlására teremt - ami másnál "ideál" - az Hamsunnál akaratlanul átélt, a dolgok erejéből rákényszerült, ellentétekből kibontakozó valóság, parancsoló élettörvény.

 

Ő évtizedekig élt kénytelenségből a szabad ég alatt, évtizedekig végzett súlyos és megalázó testi munkát úgy, hogy a másikat kívánta sorvasztó, makacs vággyal: a szellemi életet, az alkotást, a várost, az emberi közösséget. Évtizedekig nem a természetben és a munkában hitt, hanem az írásban, a szóban, a civilizációban.

Gyerekkorában a civilizáció a szélső határán, a hónapokig tartó téli sötétségben élt, lofothalászok és szegénynél-szegényebb nordlandi tanyák népe között, ahol semmi sincs a természet szépségén kívül. Nagybátyja ott élt a Hamsund-öböl melletti paplakban és keményen megdolgoztatta a kis Knud Petersent, nem nevelte ingyen. A kis Knud minden munkához értett és ha játszani akart, elment sírásó barátjához a temetőbe - de ha örülni akart, akkor verseket írt titokban.

 

És ahogy nőtt a gyerek, nőtt a nyomorúsága - kénytelenségből hált a szabad ég alatt, kénytelenségből járta az országutakat, hol batyuval, mint Edwart a "Csavargók"-ban, hol betérve mindenütt, ahol munka, kenyér akad, mint az "Őszi csillagok" vándora. És a versírás vágya is nőtt vele együtt. Az országutakon szerzett tudás, az ember és életlátás kikívánkozott, formát követelt. Tizenkilencéves korában Ťsaját kiadásábanť jelent meg egy könyve, biztosan összekoplalta a hozzávaló költséget.

 

És sokáig nem kellett senkinek. Még Björnson is, a mindig jóságos, mindenütt segítő, még az is azt mondta, mikor megmutatta neki az írásait: éretlenek. Az egyik elbeszélését végre kiadta egy vásári ponyvakiadó, aki maga is verselt. (40 őréért osztogatták a nép között és nemrég egy kopenhágai árverésen elkelt 224 dán koronáért egy példánya.) Hamsun nem engedett - nappal dolgozott, útat épített, fát vágott, kaszált - éjjel pedig írt. Amerikában az óriás farmon napszámos társainak olvasta fel a novelláit nem nyugodott, író akart lenni. Chicagoban villamoskalauz korában is irodalmi előadásokat tartott. Két életet élt, míg bele nem betegedett.

Mikor másodszor kikerült Amerikába (összesen 41/2 évet töltött odakünn), úgylátszik, el lehetett már keseredve írói kudarcai miatt, mert minden eddiginél nehezebb munkát vállalt - elszegődött az újfundlandi halászokhoz. Hónapokig élt kinn a tengeren elállatiasodott, durva halászok közt, mocskos, véres, szennyes munkában. És belül veszegette a formateremtő nagy közlésvágy.


Amikor a munka és a természetben élés egyetlen lehetősége volt, akkor nem lehetett vigasztalás, nem lehetett vallás. Akkor a másikat kívánta halálos mohósággal: a várost, az alkotást, az embereket, az egyéni érvényesülést. De mikor nagysokára - 30 éves korában végre az "Éhség" megnyitotta előtte az új lehetőséget, amikor kiélhette másik énjét - akkor új formában éledt fel benne az erdő szerelme és haza vágyakozott a szabad ég alá. És a tudás, amit a vergődés éveiben szerzett, most megváltó, egyensúlyt adó bölcsességgé nőtt. És öreg korában semmire se volt olyan büszke, mint a kis ágfűrészre, amit maga szerkesztett. De az igazságnak ezt az eleven másik felét Rousseaunál és a többieknél hiába keressük.

"Das ist das schöne, dass es Götter gibt, aber keinen Gott" - mondja Zarathustra. Hamsun istenei is pogányok, de a világért se görögpogányok. A Hamsun Pánja nemcsak furulyázni tud, de fejszét is ragad, ha kell, kunyhót is épít, ha kell, hajléknak az erdő közepén.

A Nietzsche Apollo hite elég gazdag lehetett, hogy megszépítse a remete magányát - a Hamsun természetvallása elég erős ahhoz is, hogy az élőnek az életben vigasztalása lehessen. Nietzsche Apolloja sohase lehetne tömegek istene - a Hamsun Pánja talán igen. Aki az éjszaka minden órájában meg tudja mondani az időt a füvek állásáról és a virágokról, az nemcsak muló pihenést, ájtatos magányt, hangulatot talál az erdőben - de igazán otthont testének, lelkének - és annyi szeretnivaló csodát, hogy oltárt emelhet belőle az életnek, a régi oltár helyett.

A hitetlen, gúnyos hagyományrombolás mögött ez van, mintahogy az emberekkel való összeférhetetlenség, gonoszkodás mögött a nagy magányosok társkereső, megértést követelő vágya rejtőzik félszegen.

ŤDie grossen Verachtenden sind die grossen Verehrendenť. Ha ez a mondás eleven érzéssé válna az emberekben, ott is, ahol férfi van az asszony ellen, gyermek a szülője, testvére ellen és ott is, ahol az alkotó egyes áll az emberek tömegével szemközt - kevesebb meddő és fölösleges tragédia, kevesebb elpusztult lehetőség lenne a világon.

Hogy Hamsun olyan sokáig kínlódott és az "Éhség" diadala után megint majdnem agyonhallgatták jó ideig, azt főleg tekintélyromboló szenvedélyeinek köszönhette és annak, hogy az emberek szavak és cselekvések alapján ítélnek, nem a Zarathustra szép mondása alapján. Fortuna istenasszony melléje állt, de ő nagyon megnehezítette a dolgát. Az "Éhség"-gel szinte ugyanaz történt, mint a Dosztojevszkij első írásával: Tódultak az előkelő látogatók az éhségtől és nyomoruságtól félholt író padlásszobájába.

 

De Hamsun tőle telhetőleg maga ellen haragította az embereket. Támadta a kereszténységet és nemzete nagyjait - mihelyt volt, kinek beszélni. Björnson, a "jóságos nagy megértőť olyan mélységes, elragadó egyszerűséggel mondja róla később: "Irodalmi pályáját azzal kezdte, hogy elkövetett mindent, amit egy tehetséges, rakoncátlan gyerek a civilizált társadalomban elkövethet... De a komiszkodás mögül egy áldott jó kis csibészarc mosolyog ránk, többé le se tudjuk venni a szemünket róla..."

Igen, Hamsun mindent elkövetett, amivel bosszanthatta az embereket, élvezte a megbotránkozásukat, pontosan úgy, mint annakidején Ibsen. Sőt meg is hítta az öreg oroszlánt az előadására, mikor ellene rendezett kirohanást. Ibsen szó nélkül végighallgatta, sőt megjelent a második előadáson is. Vajjon eszébe jutott-e a tulajdon ifjúsága?

 

Vagy a hiúsága erősebb volt a bölcsességénél? Állítólag Solnessnek az a mondása, hogy "Az ifjúság kopogtat az ajtón" - Hamsun támadásaival függ össze. És ha még csak előadásokon támadta volna! De a regényeiben is elhelyezett egy-egy fullánkot - alig van példa az Ťelőkelőť irodalomban ilyenféle személyeskedésre. A

 

Rejtelmek első kötetében van egy mulatságos rész Per postakocsisról, aki egyszer egy híres költőt vitt a kocsiján és amint mennek az úton, az egyszerű kocsis megkérdezi: Engedelmet kérek nagyságos uram, de mi az a költő voltaképpen? - Mire a híres költő összeszorítja a száját, kifeszíti madárbegyét és így szól: A költés ítélettartás önnönmagunk fölött.

A "Vándor"-ban is van egy ilyen kis kirohanás "az otthon írói ellen", ami kizárólag Nóra írójának szól.

Pedig voltaképpen lényeges rokonság van Hamsun és Ibsen világfelfogása között. Ahogy Hamsun a szín- és vértelen lelkész-morált, az ösztöngyilkoló luteránus kereszténységet nézi, az nagyon emlékeztet a Rosmersholmra és a Kísértetekre. Csak az életszerelem teszi olyan mássá a Hamsun hangulatát. És éppen ezért érthető az indulatos harag: hiszen senkit se gyűlölünk jobban, mint aki hasonló gondolatot más temperamentummal, más hangulattal hirdet és idegenné teszi lelkünktől lelkezett igazságainkat, meglátásainkat.

Ki elég bölcs és elég erős, ki tud annyira együttélni az emberekkel, hogy mosolyogva kezét nyujtsa annak, aki hírnevét, élete munkáját kikezdi? Hogy önmagát, édes testvérét lássa benne és továbbjusson egy lépcsővel az önmagához vezető úton a támadó igazával? Ibsennek nem lett volna nehéz megérteni Hamsunt - csak ifjú magát kellett volna újraélni és komolyan venni: hisz ő mondta azt, hogy minden igazság megöregszik.

Hamsun magának ártott a kirohanásaival, nem Ibsennek. Az akkor tért haza 27 éves önkéntes számkivetésből és senkise bocsátotta meg a fiatal írónak ezt a tapintatlanságát. A német kiadó vonakodott kiadni a "Rejtelmek"-et, a fordító nem akarta lefordítani. Ha véletlenül össze nem barátkozik Albert Langennel és az nem alapít pusztán a "Rejtelmek" kedvéért egy kiadóvállalatot - talán egészen agyonhallgatják és beléjefojtják a többi mondanivalóját.

Ha egy ilyen alkotó élet kockázatait nézzük, ha a tények utólagos bizonyságától függetlenül átérezzük, milyen közel volt a másik lehetőség, a megsemmisülés - akkor vagy hódolva meghajlunk a véletlen, az ostoba véletlen hatalma előtt - vagy azt mondjuk: az a makacs kitartás, az a törhetetlen akarat, ami a sikerhez vezetett, nem kitartás és nem akarat volt, nem egyéni, nem is emberi törekvés, hanem vak ösztön, természeti erő, az életakaratnak egyik útja. És az alkotó ember éppen úgy csak eszköze a földalatti, földfeletti alkotó életakarásnak, mint a szerelmes ember.

A nagy alkotók az élet szerelmesei - mert ha csak a gondolat, az álom, vagy a szépség szerelmesei lennének, sohase vállalnák a forma nyügét, megalkuvását és kínját. Ha nem a közlés vágya élne bennük, ha nem akarnák formálni az emberek életét is, beérnék az elgondolással, az átéléssel. A Gulliver éppen úgy a szerelem gyermeke, mint a többi. És ebben a viszonyban is az kínlódik többet, aki jobban szeret. Az emberiség meggyötri szerelemeseit - kegyetlenebb az 1001 éj szultánjánál, mert a mesélőket sem kíméli, sőt azokat különös gyönyörűséggel kínozza.

Hamsun nem szerette, ha írónak nevezték. Sigurd Ibsennek írja egy levelében: "mért nevez engem írónak? Hiszen tudja, hogy nem sokra becsülöm az irodalmat". Ennek a nyilatkozatnak a párja az a dühkitörés az "intelligens írók" ellen a "Vándor"-ban. Logikátlan dolog, ha egy író szidja az irodalmat és amellett minduntalan újszülött regényekkel és drámákkal ajándékozza meg a világot. Rá lehet fogni azt is, hogy pózolás. De lehet megérteni is.

A különszakadt intellektus, az érzékek és ösztönök rovására fejlődött, cselekvést bénító értelem, a valóság ellenőrző sorompóin átlendült értelem uralkodik ma nálunk, Nyugaton. Flaubert és France és Mann a nagy író típusai. Ami bennük él, az nem "a test bölcsesége", mint Nietzsche mondja, hanem a "kleine Vernunft"-tal rokon.

A férfigondolat útja: diadalmaskodni a dolgok fölött, ellenükre, - szabadulni a dolgok külön valójának gátlásától, kockázatától, györtő bizonytalanságától, szeszélyeitől - birtokunkba venni a lényeget, a magunk konstruálta ideált, úgy hogy az élő dolgok ellenséges tendenciáitól függetlenek lehessünk. A gyermek, az asszony és a művész más úton jár - gyűlöli azt az "ideált", ami elszakít a dolgok valóságától, kockázataitól, meglepetéseitől. Inkább választja az együttélést, a függést, minden gyötrelmével és kuszaságával. Az egyik a hatalom, a másik a szerelem filozófiája.

Nálunk, a mai Európában nagyon előretört a férfigondolat, az irodalomra, sőt a festészetre és a muzsikára is ránehezedett az értelem, az ideál és az akarat. Individuális fejlődésünket vádolhatjuk, átkozhatjuk, de kitörölni nem tudjuk. A természetbe visszatérés olyan, mintha a látónak azt mondod: Ťlégy világtalan és ne lássť.

"Du weisst, dass man zuerst gestorben sein muss, um ganz ein Schaffender zu sein -" mondja Th. Mann (Tonio Krőger). Önmagát és művésztársait talán helyesen jellemzi, de se Hamsunnak, se az oroszoknak nem igazság az ő igazsága.

Hamsunt nem kell különválasztani az alkotásától. Csak őróla és egy-két nagy oroszról lehet így beszélni, hogy szerves egységnek látjuk egyéni, emberi valóját és írását - nem mondjuk meg külön: Hamsun az iró, Hamsun az ember.

Vérbeli, istenáldotta művész - és mégis, nemcsak írásában él közöttünk, de emberileg is életalkotó.

Ma, amikor a cselekvő embert a gondolkodó embertől szakadék választja el, amikor az írók, az alkotó művészek és a gondolkodók jórészt az élet outsider-ei közül kerülnek - ma a rögnek és a tollnak ez a mestere, ez az egész ember, egy felsőbb embertípust vetít elénk és egy élő igent ír óriás betűkkel a horizont fölé.



Halk húrokat penget a vándor...

[*] Hamsun 1917-ben kapott Nobel-díjat "Az anyaföld áldásá"-ért, főleg Selma Lagerlöf sürgetésére.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Knut Hamsun Knut Hamsun
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Naptárreform  2. Naptárreform 2.
Miután a franczia, olasz, angol és más országbeli csillagászok...
 Kémkedési és árulási szenzáczió Francziarországban Kémkedési és árulási szenzáczió Francziarországban
A franczia köztársaságot határozottan üldözi a balszerencse. Az...
Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek -  Mi lesz a háború után? Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek - Mi lesz a háború után?
A háborús híreken meg ezek kommentárjain kívül semmi se szerepel...
Hungária – Szeged FC 4:1 (3:0) Hungária – Szeged FC 4:1 (3:0)
A halottak napja előtti óriási temetői forgalom és a Hungária úti...
A földreform sürgős végrehajtása A földreform sürgős végrehajtása
Bethlen István gróf miniszterelnök e hó 9-én tanácskozást folytatott...
A mi drága fiaink: a honvédek A mi drága fiaink: a honvédek
Az új háború félelmetes fegyverneme a repülőerő. A pontosan célba...
Négyszeres rablógyilkosság Négyszeres rablógyilkosság
A főváros közelében fekvő Dános község határában, a Vacs-puszta és...
A vén banya A vén banya
Érdekes tárgyalás folyt le a VII. ker. járásbíróság egyik...
Egy különös mutatványról
Egy fiatal versíró, így hirdetik az újságok, odaül valamely...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98