Dtum
Login with Facebookk
1929 | Október

A beszélőfilm, az első beszélőfilm-bemutató

A photographon

A kitértetek többé-kevésbé sikerültek és hogy a mai beszélőfilm csak a közelmúltban született meg, annak az az egyedüli oka, hogy a feltalálók nem akartak kitenni magukat a tömeg kárörömének. A német fizikusok közül ezen a téren legfigyelemreméltóbb eredményt Ernst Rummer érte el, akinek photographon-ja alapja lett minden további kísérletnek.

Az első beszélőfilm-bemutató

Ugyanebben az időben Oscar Mester nagyon ügyesen oldotta meg azt a problémát, hogyan lehetne a kinomatográfot és a fonográfot öszszekapcsolni és 1903-ban, tehát huszonhat esztendővel ezelőtt, Berlinben be is mutatta az első beszélőfilmet.

A szakkörök elismerték Mester találmányának előnyeit, de maga a nagyközönség elégedetlen volt és ezért az ezután következő időkben a beszélőfilm a nyilvánosságról visszakerült a tudósok laboratóriumába.

A fizikusok a világ majdnem minden országában folytattak kísérleteket ezen a téren és 1910-ben Theodor W. Case már egy olyan készüléket szerkesztett, amely sokban hasonlított a mai Movitone-filmhez.


Az első komoly beszélő film

Azok, akik előbb és később a beszélőfilm problémájával foglalkoztak, különböző utakon keresték a kérdés megoldását. Ezek a tudósok igazán jó nevet szereztek a tudományos világban.

Lee de Forest, akit Amerikában tréfásan „drótnélküli papá”-nak neveznek, sokban hozzájárult ahhoz, hogy a beszélőfilm ma már ismét a nyilvánosság előtt van, de sokat tett ezen a téren Mihály Dénes, a Berlinben élő kiváló magyar fizikus, Tykoliner, Arnold Poulsen, Axel Petersen, Karolus, Küchenmeister és Breusig is.

Maselle-Engel-Vogt 1922-ben feltalálta a Triergon nevű készüléket, amely már komoly beszélőfilmgép volt. de a mai beszélőfilm tulajdonképpen csak 1926 augusztus 7-én született meg. Ezen a napon mutatták be New-Yorkban a Don Juan cimü beszélőfilmet és ez a nap fordulópontot is jelentett a filmvilágban, ahol valóságos pánik keletkezett a bemutató nyomán.

Akik azt állítják, hogy a beszélőfilm csecsemőkorát éli, azok nagyon tévednek, mert ez a művészet se nem új, se nem fiatal, sőt már néhány esztendeje nagykorú is;
A beszélőfilm régi probléma, amely majdnem ugyanakkor született meg, mint amikor 1895-ben a Boulevard des Capucinesen a Lumiere-testvérek első nyilvános mozgóelőadásukat megtartották.

Már a mult század végén is egy sereg tudós és fizikus fáradozott, hogy a filmet mindenáron „hangosítsa”. Ezek között elsősorban kell megemlítenünk Edisont, Oscar Mestert és Gaumont-t, akik mindnyájan hosszú éveken keresztül foglalkoztak a beszélőfilm problémájának megoldásával.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98