Dtum
Login with Facebookk
1930 | Augusztus

Győrffy nyerte Magyarország rövidtávú kerékpáros bajnokságát

A Ferencvárosi Torna Club vasárnap délután a Millenáris-sporttelepen bonyolította le bajnoki pályaversenyét, amely elé érdeklődéssel tekintett a sportközönség. Ugyanis ennek alapján jelöli ki a Magyar Kerékpáros Szövetség azt a versenyzőt, aki a brüsszeli kerékpáros világbajnokságok során a pályaversenyeken Magyarországot képviseli. Ennek megfelelően nagy és népes mezőny indult. A versenyzők jó formát mutattak.

Részletes eredmények a következők
:
Magyarország rövidtávú bajnoksága (két kör): A hat előfutamból a középfutamba Eigner (FTC), Nagy (FTC), Győrffy (FTC), Szücs (MTK), Lovas (MTK) és Pelvássy (MTK); a reményfutamban pedig Joachim (MTK), Mazák (MTK), Német (BSE), Martonossy (Jóbarát) és Velvárt (MTK) került.

Az első középfutamból Pelvássy, a másodikból Lovas, a harmadikból Eigner, a negyedikből Győrffy jutott a döntőbe. A négy versenyző egymással hat döntőfutamban mérkőzött és ennek alapján Magyarország rövidtávú futóbajnokságát Győrffy nyerte.

Eredmény:
Magyarország bajnoka 1. Győrffy (FTC) 15 ponttal, 2. Lovass 13 pont, 3. Pelvássy 11 pont. 4. Eigner 9 pont.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98