Dtum
Login with Facebookk
1930 | December

A kereskedelem numerus claususa

A numerus clausus diadalmasan vonul be a kereskedelem terére is azzal a rendelettel, amelyet a minap a kereskedelemügyi miniszter bocsátott ki „az üzlethelyiségek létesitésével kapcsolatos káros befolyások elháritásáról”. A rendelet azt mondja ki, hogy az élelmiszerüzletek helyiségeit megnyitásuk előtt már joguk van a hatóságoknak közegészségügyi, tüzrendészeti és egyéb közszempontokból fölülvizsgálni s esetleg megnyitásukat eltiltani.

Ez igy, az első szempillantásra nem is jelentene valami különöset, ámbár eddig csak a képesitéshez kötött iparok telepengedélyezését ismerte az ipari közigazgatási jog. Aki azonban a rendelet indokolását is elolvasta, megérti, hogy itt egészen ujfajta beavatkozási jogot épitenek ki a kereskedelem szabad mozgása ellen, mert az indokolás szerint a hatóságoknak joguk van a vizsgálat megtartására minden üzlet megnyitásánál, sőt joguk van hozzá az ipar gyakorlásának megkezdése előtt is.

Az indokolás tehát elárulja, hogy a bürokrácia ezzel a rendelettel nemcsak az élelmiszerüzletek megnyitását akadályozhatja meg „egyéb” szempontokból, de minden üzletet, amihez még hozzájárul az is, hogy egy háborus rendelet értelmében még az iparengedélyt kérő személye is oka lehet az engedély megtagadásának.

A rendelet értelmezése és indokolása világosan mutatja azt a tendenciát, hogy az üzlethelyiségek megnyitását előzetes hatósági engedélyhez akarják kötni s a hivatali szobákból akarják irányitani, hogy ki nyisson Magyarországon üzletet. Most már csak egy lépés van hátra a kereskedelem numerus claususához. Az, hogy tüzrendészeti, közegészségügyi és egyéb okokból a meglevő üzleteket is be lehessen záratni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98