Dtum
Login with Facebookk
1931 | Május

A hét közepére várható megegyezés a Ganz-gyár és munkásság között

A Ganz-gyár igazgatósága és munkásai között a Bedaux-rendszer bevezetése és egy főbizalmi elbocsátása miatt konfliktus tört ki, melynek következtében mintegy 4000 munkást kizártak. 

Vasárnap délelőtt ülést tartott a Magyarországi Vasmunkások Szövetsége központi vezetősége, amelyen többek között szóbakerült a Ganz-gyár igazgatójának az a határozata, mely szerint a munkásság sérelmeiről csak akkor hajlandók tárgyalásba bocsátkozni, ha a munkásság garanciát vállal arra, hogy a gyárban zavargás nem fordul elő.

Az összvezetőség állást foglalt a Bedaux-rendszer ellen, de nem érezte magát hivatottnak arra, hogy a kérdésben döntsön, hanem a kizárt munkásokat keddre összehivják és ezek határoznak azután a továbbiakról. Ilyenformán a Ganz-gyári munkáskizárás ügyében változás legjobb esetben a hét közepére várható. 

A Ganz-gyári munkások dolgával egyébként a hét folyamán a Munkaadói Központ is foglalkozni fog, nemkülönben a Vasmüvek és Gépgyárak Országos Szövetsége. Munkatársunk beszélt Altenstein Frigyessel, a Ganz-gyár igazgatójával, ki az ügyben a következőket mondotta: 
– A vasárnap folyamán a munkáskizárás ügyében semmi uj nem történt. A gyár célja az, hogy a kérdés a legrövidebb idő alatt elintéződjön. A változatlan álláspontunk, hogy amennyiben a munkásság a nyugodt munkalehetőséget biztositja, készséggel tárgyalunk a panaszokról és vélt sérelmekről. 

A munkásság álláspontját Bárdos Ferenc országgyülési képviselő, a vasmunkások elnöke, a következőkben ismertette: 
– A Ganz-gyári helyzet teljesen bizonytalan. Ujabb tárgyalások ma nem voltak, csak összvezetőségi ülésünkön foglalkoztunk a dologgal. A gyár igazgatósága a Bedaux-rendszert feltétlenül keresztül akarja erőszakolni minden vonalon. A munkásság pedig a mai gazdasági helyzet közepette ebbe semmi szin alatt sem mehet bele, mert a Bedaux-rendszer bevezetése egyes szakmában 10 százalékos, de máshol sokkal nagyobbfoku munkáselbocsájtást jelentene. 

Értesülésünk szerint Andrejka Károly főkapitányhelyettes hétfőn reggel uj tárgyalásokba kezd az érdekelt felekkel és igyekszik megteremteni a munkások és a gyár igazgatósága között a békét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98